Oldtimer és Youngtimer magazin
Alapítva: 2012
XIII. évfolyam 5.szám
Modell világ
POLSKI FIAT P126 KABRIÓ /POP/, MERCEDES-BENZ W124 KOMBI 2024
2014. március 31. (hétfő)
Eddigi szokásommal szakítva, most némileg kisebb méretarányban válogattam, mindkét modell 1:43-as. Az eredetiket számomra az köti össze, hogy mindkettőt először a BNV (Budapesti Nemzetközi Vásár)-n láttam először. A Mercit még gyerek-kiskamasz koromban, érdekes módon a Mercedes már régóta ott volt a BNV-ken. A nyitott kis Fityót már később állították ki, még youngtimernek sem igazán nevezhetném, de maga a konstrukció mindenképpen klasszikus, már nagykamasz voltam, mikor megcsodáltuk a kis kabriót és megdöbbentünk a lengyel barátaink által mondott 5.000 dolláros áron.
POLSKI FIAT P126 KABRIÓ (POP)
Maga a modell egy olaszos hangzású névvel rendelkező svájci cég kiadvány sorozatának darabja, érdekessége, hogy hozzánk lengyel közvetítéssel jutott el a magyar nyelvű változat.
A kocsi külseje szépen igényesen kidolgozott, a belseje már a méretarányhoz képest is kicsit elnagyolt, ilyen minőségű belsőteret kis túlzással már csináltak a ’80-as évek hazai Matchbox másolataiba is a kisiparos gyártók.
Összegezve, a kocsit szép külső, és némileg gyengébb minőségű belső tér jellemzi.
MERCEDES-BENZ W124 KOMBI
Itt egy prémium gyártó termékével állunk szemben meg is látszik a minőségen, a szép kidolgozású külső tetszetős belső térrel párosul. A csillag is szép kidolgozású az autó hütőrácsán.
Még a műszerfalat és a kardánboxot is szépen kidolgozták. A befejezés itt sem lehet más, mint a nagyobb „testvéreknél”, ezen modelleket is csak ajánlani tudom mindenkinek.
Kapus Krisztián
Fotó:Csáthy & Kapus
lapozzon vissza
Legfrissebb híreink
2019. július 2. (kedd)
tovább..2014. július 30. (szerda)
VETERÁNOZÁS, NAGYCSALÁDDAL tovább..2012. november 1. (csütörtök)
tovább..