Címlap

  • CSIKÓS ZSOLT: AUTÓM, A DROG 430

    2021. november 13. (szombat)

    Lehet, hogy kicsit későn, de elolvastam Csikós Zsolt harmadik könyvét (az utóbbi idő home school-os, felújítós időszaka nem igazán kedvezett az olvasásnak). A kötet négy újabb sztorit tartalmaz a szerző benzingőzös múltjából. Az első, harmadik, illetve negyedik fejezettel ismét teljes mértékben tudtam azonosulni, használtam lerobbanni bármikor képes autókat, szereltem, ha kellett bárhol, frissen szerzett szakértelemmel, és volt közöm „gyönyörű”, majdnem „új” svájci autókhoz is. A második fejezet is érdekes, olvasmányos, csak soha senki nem akart engem elvinni „jeep (Rover vagy Toyota) szafarira” promóciós célból (megjegyzem szívesen elmentem volna).

    Mégis leginkább a negyedik fejezet fogott meg, az első kocsi sokat számít az ember életében (vagy legalábbis azokéban, akinek némi üzemanyag is folyik az ereikben). Ha nem is 500-as volt az első autóm, hanem egy 750-es Zastava, de ugyanúgy lelkesedtem érte, és mindent megbocsátottam Picikének (mert ez volt az örökölt neve). Én 33.000 forintért vettem (Ez akkor majd háromhavi átlagkereset volt, manapság ennyiért, mármint három havi átlagbérért 17 évesen prémium autót adnak), további 10.000 forintért lefestették abban a Rákosborzasztói bontóban, ahol a nagyapám találta nekem. Mondjuk a festésen látszott is az ára, szerintem ecsettel csinálhatták. Ezért tudtuk előző nevét is, mert az akkoriban divatos (1990-et írtunk) öntapadós betűkkel rá volt „írva” a motorháztetőre (természetesen ezen is ez hátul található) és ezt egyszerűen lefestették a botcsinálta fényezők, de az átütött. Javítottam a kis Zastit úton-útfélen, ez volt az az autó, aminél nem csak a megérkezés, de az elindulás sem volt biztos, mégis szerettem. Nagyon szomorú voltam, amikor eladtam (10.000 forintért), pedig egy autószerelő vitte el a fiának, biztos jó helye lett. Sokat robbantam le vele (nagyjából csak akkor nem, amikor nem indultam útnak), és sokat kellett szerelni, de ennek ellenére csak a szép emlékek maradtak. Gondolom a szabadság érzése miatt, mert ha volt autód, elmehettél bárhova, pontosabban oda, ahova Picike, illetve az ember zsebe engedte.

    Tessék, ismét a saját emlékeimet írom le a könyv ajánlása során, és emiatt remek szerintem, mert nem csak, hogy szórakoztat, de meg is mozgat, és én az ilyen típusú olvasmányokat szeretem.

    Összegezve, mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, azoknak, akik szeretik a vén vasakat, mert Ők értik, és azoknak is, akik nem szeretik az autókat, mert megérthetik, miért drog ez egyes embereknek...

    Kapus Krisztián

    lapozzon vissza