Modell világ

  • KAISER HENRY J., MERCEDES-BENZ 190/200 /W110/ 1200

    2013. december 1. (vasárnap)

    Az e havi számba választott egyik modell eredetije a világnak ezen a felén nem volt igazán ismert, az 1951-ben gyártott Kaiser Henry J., Maga a Kaiser márka is csupán 1947 és ’55 között létezett. A másik modell a „kis fecske”, hát ez már sokkal ismertebb hazánkban, az akkor még nem létező „E” osztály első igazi képviselője, itthon státusz szimbólummá lett

    .KAISER HENRY J.

    A „csillagos, napos” gyártó platinium sorozatában állította ki ezt a nem igazán ismert modellt. A kidolgozása nagyon szép. Írhatnám, hogy élethű, de még nem volt szerencsém látni eredetiben, a képek alapján jól sikerült darab.

    A belső, illetve a motortér kidolgozása igazán szép.

    A gyártó kitett magáért, a szerszám készlet is látható a csomagtartóban.

    Még a napellenző és az ablaktörlő is mozgatható.

    MERCEDES-BENZ 190/200 /W110/

    A Mercedes Collectio-nak készítette a modellt a francia gyártó. Szépen kidolgozott élethű darab, ezt állíthatom, hiszen jó párat láttam közelről.

    A gyártótól megszokottan minden nyílik rajta, ugyanúgy mint az eredetin (leszámítva a tető ablakot).

    A kocsi belsejének, motorterének kialakítása itt is sok gonddal történt.

    Ebben a kategóriájában kötelező részletgazdag (ahogy mondani szokták) kidolgozás követelményének mindkét darab megfelel. Szép modellek, csak ajánlani tudom őket minden gyűjtőnek.

    Kapus Krisztián

    Fotó: Csáthy & Kapus

    lapozzon vissza