Járművek

  • Újra száguld a Dögkeselyű, avagy Volán taxi újratöltöltve 3359

    2013. február 2. (szombat)

    Az autót hat évvel ezelőtt vettem, körülöttem mindenki Főtaxit csinált, így döntöttem el, hogy én Volán taxit csinálok. Ráadásul a Linda filmek szerelmese vagyok, ezért is kedves nekem. Baráti viszonyban vagyok a Volán taxival, ami most már 6x6 taxi. Megszereztük a nagy szabad jelzőt, a rádiót is bekötötték nekem, rajta is van a 6x6 sávján.- kezdi a tulajdonos, Smiglag-Nagy Péter

    Argo taxióra van benne, BRG rádió, és egy 80-as évekbeli szabad jelző van rajta öt izzóval, a taxisok úgy is hívták, hogy a csillár. A kocsi négy évvel ezelőtt a Fábry Show-ban, a Dizájn Centerben szerepelt, valamint feltűnik még Szabó István Ajtó című filmjében, ami Szabó Magda azonos című regénye alapján készült. Több internetes reklámfilmbe is kölcsönkérték már. Ja, és újra forgattuk nemrég Cserhalmival a Dögkeselyűt. Harminc éves a Dögkeselyű című film, abban is volt Volán taxi.

    -Taxizott valaki a családból?

    Nem, de gyerekkoromban volt, hogy még iskolába is taxival mentünk. Húsz forintról indult, úgyhogy nem volt nagy összeg.

    -Gyerekkorában vágyott rá, hogy taxisofőr legyen?

    Igen, a mai napig nagyon szeretek vezetni, hivatásos sofőr vagyok.

    -Mi volt a különbség a Volán taxi és a Főtaxi közt anno?

    Nem igazán volt különbség, talán mások voltak a taxisok akkoriban, mert függetlenül attól, hogy ki volt Főtaxis vagy Volános, összefogtak, kollégának tekintették egymást. Ha mondjuk Volánost meglopott valaki, akkor a Főtaxisok is üldözték.

    -A taxióra szerint harminc forint a viteldíj.

    Harminc forintról indul. Kétfajta díjszabás volt Budapesten, az egyik volt a normál alap, de ha például este színházba ment valaki, akkor az a drágább, kettes díjszabásba esett. Egyébként magába a kilométerórába ment be egyenesen annak idején egy spirál, és az alapján számolták a viteldíjat.

    -Nézték már a Zsigulit retro taxiként működő kocsinak az utcán?

    Igen, de sajnos taxiként már nem működhet. Próbálkoztunk retro taxizással, azt találtuk ki, hogy páran összeállunk, és legyen Budapesten ilyen, de a bürokrácia miatt nem lehet. Nagyon sok előírásnak nem tudtunk megfelelni, az első gond az, hogy ezek az autók taxiként személyt már nem szállíthatnak, a biztonsági övek, légzsákok… stb. hiánya miatt. Eleve a környezetvédelmi vizsgánál már megdőlt az egész, mert ezek a kocsik karburátorosak, ráadásul öregek, csak fekete matricát kapnak. Azért én látok benne még most is fantáziát.

    Smiglag-Nagy Péter taxijával

    Dr. Csáthy Márta

    lapozzon vissza