Járművek

  • Topolino, ahogy az olaszok az 1381

    2013. március 11. (hétfő)

    Ilyen volt az első autóm és vissza szerettem volna vásárolni.- kezdi László József, a tulajdonos. Azt a régit ugyan nem sikerült megvásárolnom, de vettem egyet és felújítottuk. Roncs állapotban volt, teljesen szét kellett szedni, meg kellett csinálni a lakatos munkát, le lett rozsdátlanítva, homokszórva, alvázdarabokat is cserélni kellett, a motort, sebességváltót pedig szétszedni.

    Ilyen színű volt a régi autója is? Nagyon különleges a színe.

    Az piros volt, ez egy bézs-fekete. Megvolt, hogy melyik évjáratban milyen színeket csinált annak idején a Fiat, és mikor a homokfúvása következett a kocsinak, láttuk, hogy volt rajta olyan réteg, amelyik ilyen színű volt.

    Merre járnak vele?

    Találkozókra leginkább, bár itt Szolnokon is szoktuk használni, a tavalyi évben 6000 km-t ment. Csak Balatonon voltunk négyszer, innen, Szolnokról. Utoljára az egri találkozón voltunk, megnyertük, előtte Orosházán szintén első helyezettek lettünk.

    Inkább a részvétel a fontos, vagy kell a győzelem is?

    Amit tudunk, megcsinálunk, de a helyezésből nem csinálunk presztízs kérdést sosem. A részvétel lényegesebb.

    A szolnoki találkozó szervezésében mennyire vesznek részt?

    Rendszeresen részt veszünk benne, 8-12-en csináljuk az egészet, de akik csinálják, azok lelkesen csinálják. Jönnek az ötletek, aztán Jánossal, az elnökünkkel eldöntjük, hogy mi kerüljön a feladatok, programok közé.

    Milyen feladatokat kedvelnek a találkozókon?

    Mindenfélét. Idén Egerben volt egy feladat, amiben hordót kellett gurítani, de nekem ínhüvely gyulladásom volt, be volt kötve a kezem,így a 150 literes hordót feleségem gurította végig a szlalom pályán.Egy másik találkozón bekötött szemmel, fülhallgatóval a fülünkön kellett volna egyenesen menni. Voltak páran, akik elmentek erdőt kerülni, a nejem is bement kissé a „susnyásba”. Utána én is megcsináltam, és érdekes módon ugyanoda tévelyegtem el, ahová Ő.

    A hosszabb utazások során is kényelmesnek bizonyul a kocsi?

    Megszoktam. Nem vagyok alacsony ember, de elférek benne. A csomag pedig az ülések mögé -két személyes az autó- befér. Régebben lehetett kapni extraként a pótkerék fölé hátra (kívülről) egy csomagtartót, arra tettek kofferokat.

    Van még a családban veterán autó?

    Dolgozom egy Simca 8-on, hasonlít a Topolino-hoz, mert a franciák Fiat licence alapján gyártották 1937-ben. Egy évvel idősebb, mint ez az autó, de külalakra hasonlít a Topolino-hoz, csak az egy cabriolet. Az alváz járóképes már, a motor, a sebváltó, a futóművek, a differenciálmű, minden kész, úgy néz most ki, mint egy gokart. A karosszérián dolgozunk. Az szokott lenni a baj, hogy ezeket az autókat próbálták így-úgy javítani az 50-es, 60-as években, átalakították, olyan lemezt tettek bele, amilyen éppen volt. Előfordult, ahogy bontottunk egy autót, hogy csak a legalsó, a harmadik lemez volt eredeti, így kerültek egymásra a rétegek. Magyarországon a háború utáni időszakban semmilyen nyugati dologhoz nem lehetett tartalék alkatrészt beszerezni. Mindent azzal csináltak meg, ami volt, inkább átalakították, és kész.

    Milyen sikere van a kocsinak az utcán?

    Sokan megállítottak már. Ha megyünk le a Balatonra és németekkel találkozunk, gyakran nem előznek meg, hanem mellettünk haladnak és úgy fényképeznek. Néha nekem kell figyelnem, nehogy jöjjenek épp szembe is. Van egy olasz étterem Zamárdiban, egy régi 500-as Fiat áll előtte. Mikor ott jártunk, nem volt a közelében parkolóhely, aztán a pincér úgy szaladt utánunk, hogy mindenképp álljunk az 500-as elé, még akkor is, ha mások így nem tudnak majd kiállni, de a Topolino-nak ott a helye.

    Dr. Csáthy Márta

    lapozzon vissza