Járművek

  • Ikarus és Setra 1971-ből 2823

    2013. május 23. (csütörtök)

    Az Ikarusról azt kell tudni, hogy valamikor Malév busz volt, és amikor befejezte szolgálatait ott, akkor egy TSZ-be vitték sajnos csősz busznak. Lelkes veterángyűjtők megkeresték, és a mostani Ikarus gyár vezetőjének ajánlották, hogy ezt meg lehetne menteni, ő pedig kapva-kapott az alkalmon. Két éve sikerült ilyen állapotba hozni. Lehet bérelni, illetve vannak meghirdetett kiránduló járatai, azokon lehet részt venni. Tíz darab van az országban belőle, ebből kilenc helyközi és egy városi. - mutatja be a buszt Szatmári Ferenc.

    Azt vettem ki a szavaiból, hogy a csőszök nem igazán értékelték ezt a járművet.

    Nem, romos állapotban találták meg a gyűjtők. Egyébként nem csak a csőszök nem vigyáztak rá, hallottunk olyat, hogy mikor már közeledett ezeknek a buszoknak a modernebbre cserélése, akkor a sofőrök kezdték elhanyagolni őket műszakilag, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak az új, 200-as szériásokhoz.

    Nem ismerem az Ön korát, utazott még ilyennel?

    Gyerekkoromban utaztam, például iskolai kirándulás alkalmával. Vidéken akkoriban még több ilyen is futott. Mivel ez Malév busza volt, világoskék, az volt a színe a Malév flottának, a Volánnál zöldes-szürkék közlekedtek.

    Vannak előnyei a mai buszokhoz képest? A légkondit leszámítva az utastere nekem kényelmesebbnek tűnik.

    Kényelmesebb sokkal, ezek még párnázott ülések voltak, a maiakból már kezdik kispórolni az anyagokat, hogy olcsóbbak legyenek. Ennek a kisebb változatával jártunk kint Erdélyben, és egyáltalán nem fáradtunk el az ülésben, pedig egy nap alatt tettük meg az utat.

    Az Ikarus

    és a Setra.

    Fent az utastérben lehet látni egy cabrio veterán Ikarus szórólapját, ha jól tudom, az Budapesten a Múzeumok éjszakáján szokott feltűnni. A Zugligetben is közlekedett nyáron.

    Igen, amikor épp nem bérelték ki, akkor valóban a Zugligeti úton szállította az utasokat. Az volt a terv, hogy amikor bérbe veszik, akkor majd a Setra megy helyette, de ahhoz azt újból le kellett volna műszakiztatni, és arra már a cégnek nem maradt pénze. Az interneten érdemes utánanézni, hogy épp jár-e, az oldikarus.hu/kulonjárat oldalon. Annak idején hármat csinált a Fővárosi Autóbuszüzem, annak a dokumentációi alapján alakították vissza ezt a cabriot, gyárilag nem volt cabrioja az Ikarusnak. Egy még Pécsett is üzemelt ebből a típusból, tehát összesen négy volt az országban.

    A Setrat valamikor a Rába Vagon- és Gépgyár főnöke, Horváth Ede rendelte meg és kormányzati buszként üzemelt. Annak idején pártvezetőink, illetve az összes szocialista pártvezető ücsörgött benne, mikor Magyarországra látogattak. Manapság főleg iskolás gyerekeket hordunk vele, vagy ki lehet bérelni rendezvényekre. Ez még gyári állapotú. Mindkét busz ’71-es kiadás, de a Setra korszerűbbnek mondható, mint az Ikarus. Utóbbit már ’53-ban is gyártották, kifutó széria volt, a Setra viszont ’71-ben még sláger jármű volt. Munkásjárat volt, mikor megvásárolta a vagon- és gépgyár, szerencsére nem szolgált ilyen minőségben sokáig, hamar megváltak tőle.

    Lehet tudni, hogy mely politikusok utazhattak benne?

    A ’70-es években vették meg, utazott benne például Fidel Castro, Brezsnyev, Tito… etc.

    Hová utazna mondjuk az Ikarusszal, ha tehetné?

    Veterán találkozókra, ahol lehet örülni a többi hasonló járműnek. Szeptemberben van az Ikarus találkozó Polgáron. Sajnos ezek a régi járművek kevésbé tudnak oda ellátogatni, mert a fenntartásuk költségei miatt ha fuvar van, akkor menni kell, de tavaly is volt lent két faros. Láttam egy 630-as is, ami ennek úgymond a „társa”, de az inkább városi kivitel volt.

    A buszok közt Szatmári Ferenc /és egy nézelődő hölgy/

    Dr. Csáthy Márta

    lapozzon vissza