Járművek

  • BMW E30 luxus kivitelben 3032

    2014. március 18. (kedd)

    (Aláhúzva Sutka Péter utólagos változtatásai olvashatóak-a szerk.)

    Ez egy 1983. júliusi gyártású autó, az első tulajdonosától vásároltam, aki Magyarországon újonnan vette. – meséli autójáról Péter. Több fejlesztésen esett át azóta, például kapott egy gyári sport belsőt, aminek a kárpitja teljesen megegyezik az eredetivel, és még egy-két extrát gyári kivitelben, amik léteztek hozzá, de az előző tulajdonosnak nem volt pénze rájuk. Már az is csodának számított, hogy meg tudta venni ezt az autót akkoriban. Gyárilag egy kézi tetőablak volt benne meg egy centrálzár, nálunk került bele számos gyári extra felszereltség, melyekből a tempomatot, elektromos tetőablakot, és egy gyári ellenőrző rendszert emelném ki a teljesség igénye nélkül. Ha kinyitom, ezt az utóbbit lehet is látni. Ott, a tükör fölött látsz egy panelt, ez a világítást, olajszintet, hűtőfolyadékot és az izzókat ellenőrzi, hogy minden rendesen működik-e. Motor felújítás keretében sikerült kiépíteni.

    Egyetlen gond volt az autóval, hogy a motorja eredetileg ólomozott benzinre volt kitalálva. A nyolcvanas évek végétől aztán lett nálunk is ólommentes, onnantól ólom pótlóval kellett volna járatni, de nem mindig sikerült. Ez a szimmeringeket a motorban tönkre tette, végül a motor egy minimális átépítést kapott. A fényszóró mosó és a ködlámpák is ekkor kerültek fel. A karburátort lecseréltük egy gyári befecskendezős rendszerre, és az 1800 cm3-s motort 2 literessé alakítottuk. 130 lóerős motor, 15 ezer kilométer van benne, nagyon jól funkcionál. A bácsi, akitől vettem, mondta, hogy 120 km/h felett nem is ment vele, mert akkor 10-11 litert fogyasztott. Az átalakítás után 140-nel, tempomattal 7.5 literes fogyasztással eljutottunk Olaszországba, és persze vissza.

    Szeretem ezt az autót, a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az egyik szomszédunknak volt ilyen, tűzpiros színben, nagyon tetszett. Egyik barátnőm apukájának is volt egy fekete, néhányszor én is utaztam benne iskolába menet. Ez még azoknál is szebb, nagyon elegáns ez a bronz szín

    Nekem is nagyon tetszik a színe, meg persze az egész autó. Sajnos most a lökhárító egy nemrégiben történt szlovén baleset nyomait viseli. Egy Golfos nem vette észre, hogy ott állok, és nekitolatott. Szerencsére csak a lökhárító károsodott, meg a mögötte lévő felfogató nyomódott meg. A biztosító számlák ellenében a teljes lökhárító és felfogató elemek gyári új alkatrészekkel történő cseréjét téríti az autó állapotára tekintettel. Ha minden igaz, egy hónap múlva nyoma sem lesz az egésznek.

    Mit mesélt róla az előző tulajdonos, hogy került egyáltalán a kocsi Magyarországra?

    A bácsi külföldön dolgozott a 80-as évek elején, az ott keresett pénzének egy részéből vette újonnan az Interag-nál Magyarországon, de Németországban vette át, mert így olcsóbb volt. Mutatok valamit… /Péter büszkén veszi elő a kézikönyvet és a precízen vezetett szervizkönyvet a kesztyűtartóból./

    1991-től volt az Interag-nál számítógépes rendszer, onnantól 2008-ig folyamatosan végig van vezetve – mondja ezt az utóbbiról. Mikor vettem, elsőre nem találták a szervizkönyvet, ezért elküldtek a Bavaria-ba, az óbudai BMW szervizbe (ez az Interag utódja), hogy kérjem le az autó adatait. Ott szembesültem leírva elsőként az autó hosszú éveken keresztül dokumentált szerviz múltjával.

    Mennyire volt nehéz sport belsőt, vagy egyáltalán belsőt szerezni?

    Ez egy kész csoda volt. Megvettem az autót, és fél évre rá az egyik ismert külföldi aukciós portálon olvastam egy hirdetést, hogy sport belsőt hirdetnek egy 325-ös ecotech bontásából. Egy Euro-ról indult és nem licitált jóformán senki. Végül 36 Euro-ért vettem a komplett belsőt. Megvannak letárolva az eredeti gyári ülései is, melyek szakadásmentesek, mint a sportülések, viszont az eredeti, korhű sportülések komoly mértékben hozzájárulnak egy coupé BMW gyárilag is sugallt hangulatának kiteljesedéséhez.

    Nemrég Olaszországban jártatok, megnézik az utakon ezt a kocsit?

    Amennyiben odaállsz egy szép régi BMW-vel egy új BMW mellé, akkor mindig a régit nézik, és nem az újat, mert abból jóformán minden sarkon látni egyet, a régi, szép állapotú viszont ritka – egyfajta romantikus életérzést hoz a felszínre sok emberből, aki látja – látva az autómat, nekem számos esetben meséltek maguktól korábbi BMW tulajdonosaik 80’-as évekbeli BMW autóikról. Egy ismerősöm mindig csak új autót vesz, boldogan mutogatta nekem az X6-os BMW-jét. Mondtam neki, hogy fura az X6 nekem belül, üljön már be az E30-ba. Beült, és azon lepődött meg, hogy érzésre ugyanakkora a beltere a két kocsinak.

    Szereti a család a kocsit?

    Máté fiam nyolc éves, Benedek öt lesz, nagyon szeretik. Négy fős családunk csomagjai kényelmesen elférnek benne, messzebbre utazni sem gond.

    Egy Sachs futóművet kapott idén, azt vissza fogjuk alakítani, nem számítottam rá, hogy ennyit ültet a kocsin. Jobban tapad így, de ez azért nem versenyautó. Szeretem vezetni a közvetlen reakciói és a kézre álló műszerfal miatt.

    Összesen 225 ezer km van az autóban, október közepétől áprilisig garázsban áll, teljesen leállítva. Ez a negyedik ilyen kocsim, nagyon örülök, hogy ennyire egyben van. Az előzőeken bárhová nyúltál, esett szét valami –egyik javítás másikat generált. Ezen bárhova nyúlok szereléskor, csak csodálkozom a gyári állapoton – mintha nem mis telt volna el a 30 év… Amikor megvettem, szinte egyből lehetett� bele telepíteni az extrákat, természetesen a részletes gyári installációs leírások szerint, azokat maximálison is túl betartva. A bácsinál is, újkora óta garázsban állt telente, olyankor a szolgálati autóját használta. Sajnos, ritka jó a karosszériás és a garancia vállalás is gyenge lábakon áll, ezért aztán ennél a youngtimer kategóriánál szerintem leginkább a karosszériára érdemes odafigyelni. A többi könnyebben javítható, menthető.

    Péter és a BMW a zuglói találkozón

    Dr. Csáthy Márta

    Fotó: Csáthy és Kapus

    lapozzon vissza