Járművek

  • A mi "öregünk" 1721

    2013. március 11. (hétfő)

    Dr. Csáthy Márta vagyok a VETERANLAP.HU alapítója. Férjemmel, Kapus Krisztiánnal mi birtokoljuk és "dédelgetjük" a 33 éves, néhai Nyugat-német autópályák királyát.

    Három éve 2010-ben sikerült szert tennünk erre a meglehetősen jó állapotban megmaradt példányra. A keresés nem volt egyszerű. Eredetileg max. fél millió forintot szerettünk volna rászánni a projektre, de ennyi pénzért vagy olyan kocsikat kínáltak, amiken több volt a lyuk, mint a kasztni, vagy már így-úgy átalakították őket /gázosak voltak, nem az eredeti motor volt bennük, stb./. Maga az "öreg Merci" kezdetben főleg Krisztián vágya volt, de a nagy keresés közben magam is beléjük szerettem. Mindegyikbe. A kombi zöldbe, a fehér, kordbársony kárpitosba, és a rozsda-marta áruszállítóba. Hónapokig kerestük a nekünk valót az interneten, képről felismertük az összes hirdetést. Krisztián még hajnalok hajnalán, lázas betegen a Nagybani Piacot is megjárta, minden értelemben: sem az eladó, sem az eladó autó nem jelent meg a megbeszélt helyszínen.

    Aztán gondoltam egy merészet, és elkezdtem nézegetni kocsikat fél- és egymillió forint között. Szépnek tűnt egy arany színű, amolyan igazi "német nagypapa mobil" Vecsésen. Rábeszéltem a kissé már megfáradt férjemet, hogy nézzük meg. Még most is látom, ahogy ott csillog a ferihegyi bevásárló központ parkolójában... Már csak az volt a kérdés, hogy vajon mennyit lehet alkudni az árból. (Nem sokat lehetett.)

    Aztán elhoztuk. Olyan viharban, hogy félre kellett állnunk az úton, nem csak Krisztiánnak a új szerzeménnyel, de még nekem is a nem hobby kocsival. Látni nem lehetett. Hirtelen próba a tetőablaknak: szerencsére nem ázott be.

    Már három éve él velünk. Jelenleg egy Kertész utcai veterán garázsban lakik, de volt már a János hegy beépítési határán fűtött garázsban, és Pesterzsébeten terem garázsban is. Mindig szépen ki van takarítva, nincs benne szétdobált gyerekjáték, babakeksz morzsa (általában).

    Még a férjem is hajlandó részt venni a takarításában. A 3 és 5 éves fiaink imádják, folyton alkudoznak, hogy Mercivel menjünk, lehetőleg mindenhová. /Nem mellesleg vezetni is nagyobbik fiunk kívánja. Nagyanyjának már többször előadást tartott, hogyan is kell a Mercit vezetni. Az egy éves lányunknak még nincs szavazati joga, szerencsére.

    Jártunk már sok klubtalálkozón, versenyen, túrán, és erre-arra az országban, csak úgy. Ha szembe jön valaki egy másik 123-assal, intünk, mert így illik, meg így is esik jól. Idén is szeretnénk több versenyen elindulni, találkozókon, túrákon megjelenni. Már csak a stoppert kéne jó időben lenyomni... Sebaj, menni fog, és suhanunk majd, nem egy méregdrága oldtimerrel, hanem a jó öreg W 123 230 E-vel....és nagyon büszkék vagyunk rá, mert Ő a miénk!

    Kapus Krisztián vagyok. Mint azt már nejem leírta fentebb, az öreg Merci az én vágyam volt. Régi autós családból származom, már a nagyapám és nagyanyám öccsei is fuvaros vállalkozók voltak még a háború előtt, majd sok év után nagyapám magán taxis lett a 80-as években (egyébként övé volt az egyik első Indián az országban). Nagyanyám szintén taxizott az ötvenes évektől, nyugdíjba is a Főtaxitól ment. Ő még taxizot Renault kocsin is, ahogy mondta, de vannak képei "púpos" Warszavával. Már kora gyermekkoromban anyám egy piros autóról mesélt nekem, későbbi elmesélése alapján ez egy - a hatvanas évek végéről származó -Opel lehetett. Következő "szerelmem" 6-7 éves koromban egy Ford Mustang volt (na, nem a klasszikus 67-es, egy későbbi, kissé szögletesebb változat). Ezután jött egy azóta is tartó vonzalom a földszinti bácsi gyönyörű piros Bogara (az igazi, nem holmi New Beetle, bár akkor még nem is eshetett ilyen "csúfság"). A "123"-sal először úgy nyolc éves korom táján találkoztam, mikor édesapám egyik barátja arábiai olajfúrásból hazafelé az NSZK-ból hozott egy ilyet (gondolom, 200 D lehetett). Ez volt az első "nyugati" autó, amiben ültem. Vonzalmam a régi, formás, még épített autók iránt sosem múlt el.

    Életem első kocsija egy 1973-as Zastava 750-es (Picike) volt. Ezen a kocsin szinte többször cseréltem hengerfej tömítést, mint ahányszor tele tankoltam. Ezek után voltam még résztulajdonos egy VW T1-es buszban is. Majd 15 évig csak csodáltam a szép autókat és használtam praktikus újakat, ezért örültem, mikor megszereztük a mi arany villámunkat, a német autóipar egyik büszkeségét, mely ugyanolyan szimbóluma egy korszaknak, mint a Keleti testvéreknek a Trabi volt. Én még emlékszem a Balcsi parti német-német találkozókra, melyekre a nyugatiak közül sokan ezzel a típussal érkeztek. És emlékszem még az érzésre, mikor az ember "nyugaton" nagy ritkán taxiba ült, és várta, hogy Merci kerüljön sorra. Talán nem csoda, hogy tényleg oda vagyok ezért az autóért. Leírhatatlan érzés, amikor az ember egy több mint harminc éves autóval "úszik" (nem elúszik) az aszfalton, és előtte messze-messze ott a csillag. Ezt nem igazán lehet leírni, ezt ki kell próbálni…

    A cikk eredetije közel három éve szintén a mi tollunkból egy másik internetes lapban jelent meg, ennek a kissé átdolgozott, aktualizált kiadását olvashatja most a kedves érdeklődő. A cikk megírása óta nem sok minden változott, mi ugyanúgy szeretjük a kocsit és a srácok is imádják. A változás csak annyi, hogy mostanság egy megfelelő kombit keresgélünk, ez meglehetősen nehéz feladat. Ha esetleg sikerül megtalálni az ideálist, azt is megmutatjuk

    Dr. Csáthy Márta, Kapus Krisztián

    lapozzon vissza