Élménybeszámolók

  • VII. Mercedes-Benz Csillagtúra 1396

    2013. március 11. (hétfő)

    Márti: Késő délelőtt érkeztünk a Pappas Autó telephelyére. A hátsó ülésen ott zsúfolódtak az izgatott Kicsik: Áron, Dávid, és a mindössze két és fél hónapos Léna. Már több autó is állt a rajtszám szerint kijelölt helyeken. Ezúttal kaptunk segítséget a kötelező matricák felragasztásához, így kivételesen nem került alájuk a kelleténél több levegő. /Egyébként annyira szépek (voltak), hogy a mai napig díszíti a kocsit az egyik, nincs szívünk leszedni.

    Krisztián: Már itt feltűnt rengeteg szép Merci, az 1954-es 180 D-től a 2012-es SL-ig (az idei verseny az SL széria születésének 60. évfordulója jegyében zajlott, tehát engedték nevezni ezen osztály „fiataljait” is). Sajnos a legöregebb nevezett autó, egy ’38-as 170-es nem tudott eljönni. Tehát visszatérve a parkolóra, voltak itt igazi kuriózumok, például egy ’56-os szárnyas is, de volt itt sok szép Ponton, Pagoda és „Bobby” Merci, valamint személyes kedvencem, egy 108-as zöld kabrió. Nem igazán lehet felsorolni az összes típust, mely jelen volt, de összefoglalva azt lehet mondani, hogy képviseltette magát a Mercedes-Benz elmúlt hatvan éve.

    Izgatottan vártuk, hogy elkezdődjön az első Csillagtúránk. Örömmel képviseltük kicsi, de annál lelkesebb tagsággal bíró egyesületünk, a Youngtimers Club Magyarország színeit.

    M.: Egy kellemes ebéd után még csináltam egy „lányos-anyás” képet a Mercedes Boutique-ban, aztán megkezdődött a sorban állás a rajtkapuhoz. Lencsit még indulás előtt alaposan „megtankoltam” anyatejjel, tudva, hogy egyhamar nem lesz (ennyi) idő az evésre, sem neki, sem nekünk. A rajtkapunál alaposan meglepődtek a kocsinkban ülők létszámán és átlagéletkorán, meg talán egy kicsit azon is, hogy „nagyratörő” vágyunk mindössze az utolsó hely elkerülése volt.

    Első nap Budapest környékén jártunk, nagyrészt Pest megye Budához közeli településein. Az elején ment is minden, mint a karikacsapás, az első 1/100-as szakaszon, már-már hihetetlen módon, összesen 4 hibapontot kaptunk. Később sajnos vegyes eredményeket produkáltunk, Budajenő végén egy hosszú szakaszon teljesítettünk a legrosszabbul. Útközben lelkesen gyűjtöttük a pecséteket az itinerbe. (A verseny végén nem ellenőrizte őket senki. Ha ezt előre tudom, biztosan nem futok jó pár deciliter anyatejjel nehezítve , hogy még szintidőn belül sikerüljön begyűjteni az aktuális stemplit.)

    Első napi befutónk, Széchenyi tér /A kép a Mercedes weboldaláról származik./

    A pénteki nap a vártnak megfelelően sikerült, a szintidőket tartottuk, minden feladatot megcsináltunk, az eredményeink pedig - leginkább gyakorlatlanságunknak köszönhetően - vegyesek lettek. Este nyolc óra körül futottunk be a Széchenyi térre, ahol már javában folyt az előttünk beérkezők ünneplése, köszöntése. Gyönyörű látványt nyújtott a sok veterán Merci a Lánchíd lábánál, a lámpák fényében. Az egyetlen „árnyoldal” az üres gyomrunk volt, ugyanis a Petneházy Huszárcsárdában nem számítottak ránk - és még vagy 50-60 versenyzőre -, így vacsora helyett csak egy lepusztított svédasztalt találtunk. Igazából csak a fiúk szembesültek a lehangoló képpel, mi, lányok csak Lencsibaba vacsorája után csatlakoztunk volna. Szerencsére az Akadémia előtt kaptunk pár alkoholmentes koktélt, ami ugyan nem pótolta a vacsorát, de nagyon finom volt. A három gyerekünk zokszó nélkül bírta az estébe nyúló versenyzést. Mivel későn értünk haza, úgy döntöttünk, előnyben részesítjük a gyerekek pihenését a fürdésükkel szemben, reméljük, nem vették zokon. Ellenvetés minden esetre nem érkezett, csak egyenletes szuszogás hallatszott mindkét szobából.

    Mercik az Akadémia előtt

    Fáradt gyerekeink, a fiúk a Mercedes Mobile Kids programjának zászlóját szorongatják

    A szombat - tekintve, hogy reggeltől úgy este fél hétig versenyben voltunk - jóval megerőltetőbb volt. Fót környékéről indultunk Kecskemét felé. Még indulás előtt megnéztük, hogy a nyolcvan-valahány indulóból a 64. helyen állunk, ami nagyjából megfelelt az elvárásainknak, bár tudtuk, hogy sokkal több tapasztalattal és kicsit több odafigyeléssel pár hellyel előrébb juthattunk volna. Ekkor még nem sejtettük, hogy a péntekinél jelentősen rafináltabb 1/100-as szakaszok várnak ránk. A szintidő meglehetősen szoros volt, nyomtuk is a gázt - itt-ott mit sem törődve a megengedett sebességgel -, mint süket a csengőt. Másnak sem lehetett sok fölösleges ideje, mert a gyönyörű veterán járművek mellett gyakorta lehetett az út szélén álldogáló urakat látni. Könnyű nekik, Lencsike szoptatása azonban nehezebb feladatnak bizonyult: az egyik időmérő ponton - némi sorban állás után - úgy gurultunk át, hogy a lányom épp navigátor anyja ölében ebédelt. Menetlevél a versenybírónak, anyatej Lénának. Sima ügy.

    Rajtra várva Fóton

    K.: Még a szombati indulás előtt a Jász Plasztik telephelyén alkalmunk nyílt (márkatörténeti plusz pontért) kipróbálni a B osztály automata parkolási rendszerét. Érdekes élmény volt, amint az ember úgy parkol, hogy nem nyúl a kormányhoz. Elsőre nem is sikerült, belenyúltam a kormányzásba, de másodszorra már ment.

    Rajtkapuban Fóton /A képek a Mercedes weboldaláról származnak./

    M.: A második napon legjobban a kecskeméti kilátó domb és a Lajosmizsei Új Tanyacsárda tetszett. Utóbbi helyen volt szerencsénk egy nagyon kellemes ebédet is elfogyasztani, na meg szusszanni egy kicsit két etap között.

    Ebéd és egy kis pihenő Lajosmizsén

    A gokart pályához kevésbé szép emlékek kötnek: úgy hajtottunk be az 1/100-as szakaszba, hogy egyikünknek sem volt teljesen világos, hogy is néz ki a pálya, hol vannak a fotocellák. Krisztián pályaképe közelebb állt a valósághoz, nálam teljes volt a káosz. Ez persze a hibapontokon is meglátszott, de szerencsére nem vette el a kedvünket, még néhány pályán sikerült egészen jól produkálnunk. A kecskeméti Mercedes gyár is izgalmasnak bizonyult, utólag már kissé sajnálom, hogy a csarnokban lévő pecsétért férjemet engedtem be. Addig az összeset én szedtem össze (ráadásul potyára), így a rengeteg B Merci látványa is nekem dukált volna. Ráadásul a pecsétgyűjtésen kívül még márkatörténeti feladatlapok is nehezítették a helyzetemet. Legközelebb lehet, hogy vezetőként kellene beneveznem, a gázt nyomni jobban tudom.

    Végezetül kipróbálhattunk egy B Mercit, az utolsó 1/100-at azzal kellett teljesíteni. Megállapítottuk, hogy nagyon szép, de a három gyerek nyaralási pereputtyát aligha lehetne beerőltetni a csomagtartóba.

    Este volt már, mire újra átgurultunk a rajtkapun. Gyors zuhany, öltözés, két fiunk átpasszolása a nagymamára, aztán irány a gálavacsora. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: spárga, roston rák, ország tortája /kecskeméti barackos köles torta/. A szervezők egy óriási kivetítőn Mercedes-kisfilmekkel, illetve a túrán készült képekkel kedveskedtek nekünk. Léna - meglepő módon - egészen este fél tizenegyig követte az eseményeket, míg végül elszenderedett az ölemben. Hálás vagyok a gyerekeinknek /Áron (4 éves), Dávid (2 éves) és Léna (2 és fél hónapos)/, amiért ilyen fegyelmezetten végigcsinálták ezt a nem könnyű két versenynapot.

    Gálavacsora

    …és ami utána következett

    65.-ek lettünk. Minden feladatot teljesítettünk, több-kevesebb sikerrel. Sokat tanultunk, nagyon sokat. Izgultunk, örültünk, bosszankodtunk, játszottunk, haverkodtunk és mentünk „ezerrel” kanyarogva Dobogókőre felfelé. Gyereket pisiltettünk, etettünk, itattunk, kocsiba-kocsiból kötöttünk, és csodálkoztunk, hogy micsoda „elvetemült barmok” is vagyunk mi. Remélem, idén sem kell kihagynunk. Mert ez aztán „jó mulatság, férfi munka volt”. Nekem is.

    Látkép a kecskeméti Hotel Aranyhomok ablakából /A fenti képen balról a második a mi autónk./

    U.I.: Köszönjük Ingo Fröhlich-nek a segítséget és kedvességét. Kozma Zsoltnak és navigátorának, Julien Gaucher-nak pedig üdvözlet a következő viszontlátásig. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük az autónk szezonra való felkészítését és javítását Kispál Robinak.

    Dr. Csáthy Márta, Kapus Krisztián

    lapozzon vissza