Oldtimer és Youngtimer magazin
Alapítva: 2012
XIII. évfolyam 5.szám
Élménybeszámolók
VETERÁNAUTÓ KIÁLLÍTÁS ÉS TALÁLKOZÓ AZ AUTÓMENTES NAP KERETÉBEN 890
2015. április 27. (hétfő)
BUDAPEST RÁKOS 2014. SZEPTEMBER 20. CSALÁDIAS RENDEZVÉNY, FÉL CSALÁDDAL
Már jó ideje kinéztem a naptárból ezt a rendezvényt, miután a május elsejei találkozó nagyon tetszett. A veteran.hu naptárában szeptember 21.-ére vasárnapra volt berakva. Borsche Károlynak még Egerben jeleztem, hogy mennénk, mondta, rendben, csak kér egy hívást hét elején a pontos létszámról. Telefonáltam, újabb telefont kért csütörtökre, miután felújítják az iskolát és nem biztos, hogy megkapja az udvart. Csütörtökön felhívtam, lesz, de ekkor konkretizáltuk, nem vasárnap, hanem szombaton. Ez a család programjának újra szervezését igényelte, de megoldottuk.
Reggel némi késéssel, nyolc előtt vagy tíz perccel elindultunk a Mercivel, Mártit és a Lénát kiraktuk a TEMI-nél, itt volt bababörze. Mi a fiúkkal mentünk tovább a XVII. kerületi Gyökér utcába, ez volt a találkozó helyszíne. Kilenc után egy-két perccel meg is érkeztünk, rajtunk és a szervezőkön (Borsche Károly, Ladások) kívül Kincses Andor volt itt a Barokk Angyallal, illetve Soma nevű unokájával. Elmentünk sétálni a fiúkkal, még nyitottak csak a standok. Visszamentünk, már volt egy Moszkvics és egy A modell (egy istállóból), illetve egy 544-es Volvo, majd befutott egy kombi 500-as, egy R4-es és néhány motor valamint pár tuning Lada. Kint a katonai szekció majdnem hogy népesebb volt- (Meggyőződésem, hogy voltak, akik másnap mentek ki.) Beszélgettem, a srácok rohangáltak, a Barokk Angyal legénységével vártunk a nosztalgia buszozásra, a végén nem jött össze.Majd elköszöntünk és hazamentünk, kis késéssel dél után egy-két perccel értünk haza.
***
Olyan volt, mint egy Menzel film, lényegében nem történt semmi, de kellemes két órát töltöttem el. Szerintem ez kell a veteránosnak egy ilyen szép őszi napon.Kapus Krisztián
Fotó: Csáthy & Kapus
lapozzon vissza
Legfrissebb híreink
2019. július 2. (kedd)
tovább..2014. július 30. (szerda)
VETERÁNOZÁS, NAGYCSALÁDDAL tovább..2012. november 1. (csütörtök)
tovább..