Élménybeszámolók

  • VETERÁN AUTÓK ÉS MOTOROK VIII. MISKOLCI TALÁLKOZÓJA JAZDA SPOL’AHLIVOSTI 2013 EST. 1928 1633

    2013. november 11. (hétfő)

    2013. JÚLIUS 26-28. MISKOLC, KASSA

    Idén harmadik alkalommal látogattunk el a RAMME rendezvényére. A tavalyi verseny után elég rossz szájízzel távoztunk, férjem vállalkozó kedvének (és némi pofátlanságának) hála mégis újra gyarapítottuk a résztvevők táborát.

    Miskolcra érve az első utunk egy benzinkúthoz vezetett, ahol hipp-hopp elhagytuk a tanksapkát. Kiforduláskor ezt több autóból próbálták jelezni, de aki veterán autóval közlekedik, hozzászokott, hogy csak úgy is rádudálnak. A piac környékén döbbent rá Krisztián, hogy lobog a menetszélben a tankot fedő kis ajtó. Visszamentünk a kútra, ahol a közel negyven fokos melegben addig kószáltam a kiégett fűben, míg megkerült a kis fekete alkatrész. Mindenképp el szerettem volna kerülni az estébe nyúló autósbolt-túrát, ez elég motivációnak bizonyult. Valószínűleg a kocsi tetejéről repülhetett a gyepre, annyi minden esetre biztos, hogy jobban bírta a kora délutáni napsütést, mint én: a fejemmel ellentétben egyáltalán nem volt forró.

    Ebédre alaposan megkóstoltuk a Búza tér legjobb töltött lángosait, aztán lemosattuk a sztrádán nem kevés bogarat összeszedett kocsit. Közben elment mellettünk egy amerikai iskolabusz, a Fiúk sóvárogva néztek utána. Mielőtt a szálloda felé vettük volna az irányt, még ültettünk egy apró virágot Nagyszüleim sírjára. Fantasztikus nyarakat töltöttem velük/náluk kisgyerek koromban a Szabó Lajos /ma Kis-Hunyad/ utcában, a negyedik emeleti kis panellakás számomra a legjobb hely volt a Földön. Nagyon hiányoznak.

    Az Uni-Hotelbe érve gyorsan lepakoltuk a csomagokat, az épület előtt a busz már csak ránk várt, hogy végre elindulhasson a bent ülő többiekkel. Áron és Dávid legnagyobb örömére a korábban látott iskolabusz szállította a veterános társaságot a Miskolc-tapolcai Barlangfürdőbe.

    Nagyon szeretem ezt a fürdőt, a Balaton után ez a kedvenc itthoni fürdőhelyem. Szép, tiszta, és a barlang varázslatos hangulatot ad neki. Nagyon jól esett a pancsolás, még úgy is, hogy a számomra kellemesnél jóval több időt töltöttem a csúszdás gyerekmedence szélén. Nehéz volt elhagyni a frissítő hullámokat, igencsak szedni kellett a család kisebb-nagyobb lábait, hogy ne késsük le a buszt visszafelé.

    Krisztián: A mezőnyben megint itt volt a Szekeres család két gyönyörű 170-es Mercije, most egy Karmann Ghiaval kiegészülve, és Kincses Andor csodálatos Barokk Angyala. Baur BMW-ből volt kettő is, aztán jött még P50-es Trabi, két, már tényleg muzeális Ford, „S” és „Bobby” Mercik, Ferrari, Opel és Skodák, 600-as BMW, egy 911-es, a keleti luxust pedig Csajka képviselte. A motorok között volt Zündapp, Suzuki és Czetkák.

    Márti: A két szoba, amibe elszállásoltak minket, szép tágas volt, mindössze egy dolgon lett volna jó változtatni: nem volt benne francia ágy, és az egyszemélyesek is rögzítve voltak, így külön ágyban kellett töltenünk az éjszakát Krisztiánnal. Na, nem mintha ennyit nem bírnánk ki egymás nélkül, de aki megszokta, hogy évek óta összebújva alszik élete párjával egy mindössze 140 cm széles matracon, az tudja, miről beszélek.

    Vacsora után mindegyik kiskorúról lemostuk a délutáni fürdőzés emlékeit, majd (házi feladat ezúttal nem lévén) időben eltettük magunkat másnapra. Végre kialudtuk magunkat, hála a Bükkből érkező hűvös légáramlatoknak. Budapestre is elkelt volna némi hegyi levegő.

    Szombaton kellemes túrának néztünk elébe. Első állomásunk Hidasnémetiben volt, ahol egy árnyas ligetben isteni sárgabarackkal és lekváros kaláccsal kínáltak vendéglátóink.

    Ennyire finom sárgabarackot életemben nem ettem, nem hiába híres a gönci barack. Léna lányomnak is ízlett a finom, friss gyümölcs, egyszerűen fogta magát és „lecövekelt” egy nagy kosár barack mellé, megnevettetve ezzel a kínáló hölgyeket. Kassa előtt egy benzinkútnál gyűlt össze a csapat, onnan együtt vonultunk be a Főtérre. A nagy meleg ellenére sokan várták már a szép régi járműveket, amik igazán jól mutattak a hangulatos téren.

    A köszöntő beszédek előtt egy kis étterembe indultunk. Sajnos az üzlet-politika azt kívánta, hogy először azokat az italokat vigyék ki, amikért külön fizetnek (nincs benne a fizetett ebédben), és mivel a nagy melegben ilyenből bőven akadt, így sokad magunkkal több, mint negyven percet vártunk az első fogásra. Az ebédet a szlovák klub szervezte, ezért hiába reklamáltunk a mieinknél, nem javult a helyzet. Ebéd után jót sétáltunk a belvárosban. A Fiúk örömére egy Billa-ban jócskán akadt még abból a gyümölcsös cukorkából, amit Tóth Gábor felesége, Adrienn szerettetett meg velük (nem volt nehéz) még a külvárosi benzinkútnál. Fagyizóból is volt bőven a Főtéren, úgyhogy ebéd utáni nyalánkságból nem volt hiány. Váltás ruhából annál inkább, a 3 és fél éves Dávid még nem tud kulturáltan fagyit fogyasztani.

    Krisztián: A Kassán csatlakozók között volt egy-két érdekesség. Tatrák, egy egyenesen a 20-as évekből, cseh legénységgel. Jött még két nagy kedvencem is: egy Bogár kabrió és egy Citroen Cápa.

    Márti: Három óra felé szlovák és cseh veterános társakkal kibővülve indultunk visszafelé. Mivel különböző korú öreg járgányok vonultak együtt, a tempót /természetszerűen/ az idősebb autókhoz igazították. Ez nem tetszett néhány sofőrnek, különösen egy sportkocsi előzgetett vadul.

    előttünk a motorok ……

    mögöttünk a 107-esben Tóth Gábor és kedves neje, Adrienn

    Szikszón, az uszodánál kedves vendéglátók fogadtak, gulyás főtt a bográcsokban mindannyiunk örömére. Ugyan nem voltunk még éhesek az ebéd és a megszokottnál jóval több édesség után, de olyan illatok terjengtek, hogy muszáj volt a helyiek főztjét megkóstolni. Megérte, köszönjük. Miskolcra érve mindenki beparkolt a Hermann Ottó Gimnázium tornacsarnokába a másnapi kiállításhoz. Sajnos a csarnok bejárata nem lett szélesebb tavaly óta, de némi segítséggel sérülés nélkül behajtottunk.

    Este a miskolciak ünnepi vacsorával kedveskedtek, idén sem maradhatott el a hatalmas torta. Mivel itthon hosszú hetekig mellőztem az édességet, különösen jól esett, még egy repeta-kört is megengedtem magamnak, fogyókúra ide vagy oda. A szokásos tombola sem maradhatott ki, a Kicsik /a szintén budapesti Abigél és Áron fiunk/ töretlen lelkesedéssel húzták a számokat.

    17 hónapos Léna lányunk sem akart kimaradni a buliból

    Vasárnap az előző este beállított veteránokban gyönyörködhetett a miskolci közönség.

    A szervezők felajánlották, hogy aki szeretné, a Barlangfürdőben töltheti a délelőttöt, később is lehet csatlakozni a csarnokban „bandázódó” többiekhez. Meg szerettem volna lepni a Fiúkat a visszautasíthatatlan lehetőséggel /drága Lányomat nem mertem harmadiknak „bevállalni”, egy felnőttnek úszni nem tudó gyerekből megárt(hat) a sok/, de sajnos valamiért nem ébresztett minket a beállított mobil, így lemaradtunk a fürdőbe induló buszról. Sebaj, Miskolc-Tapolcára közlekedik helyi járat, gondoltam, kijutunk azzal. Végül a csarnokba induló busz tett velünk némi kitérőt, így újra élvezhettük az iskolabusz kényelmét, hála a szervezőknek és a többiek türelmének. Köszönjük. A délelőtt nagyon kellemesen telt, reggel még alig voltak a fürdőben, pancsolhattunk kedvünkre. Visszafelé elhoztuk a hotelből a velünk fürdőzők csomagjait, ezalatt a busz vezetője beavatta Áront és Dávidot az iskolabusz rejtelmeibe, még a vezető ülésbe is beülhettek a parkolóban. A tornacsarnoknál Léna lányom Apjával már az ajtóból leste a buszt, nagyon megörült, amikor újra összegyűlt a család. Az ebédet egy belvárosi étteremben kaptuk, finom volt. Nagy Gábor kedves ismerősünk szeretett volna meghívni minket egy Virgin Mojito-ra /a Fiúk nagy kedvence volt a nagy melegben, gyakran készítettem nekik itthon/, de ilyennel sajnos nem tudtak szolgálni, sebaj, a hideg ásványvíz és a citrom is jól esett.

    a színpadon a Szervezők – a mikrofonnál Lévai Tünde, a RAMME elnöke – és a résztvevők ajándékai

    Összességében nagyon kellemes három napot töltöttünk a rendezvényen. Mindenképp jót tett a változás, legalább is szerintünk. Ebéd után mindenki visszament a csarnokba, búcsút vettünk egymástól. Mivel az utolsó három autó közt hajtottunk ki a sportlétesítményből, végignéztük, ahogy szép lassan, autóról autóra kiürül a csarnok. Nem akartam a kocsiban ülni kihajtáskor a szűk kapu miatt /bentről még szűkebbnek tűnt/. Így, gyalog még inkább érezhető volt az az űr, ami mindannyiunk után maradt. Valami jó „dolog” volt bent, de vége lett. Jövőre találkozunk.

    U.I.: Kedves Tünde! Úgy érzem, akaratlanul megbántottalak a tavalyi élménybeszámolóban szereplő „kisbolt”-tal. Jómagam a „finest food”-ot, vagyis az igazi finomságokat kisboltban veszem, hipermarketbe leginkább /egy bizonyos márkájú/ toilette papírért járok.

    Dr. Csáthy Márta, Kapus Krisztián

    Fotó: Csáthy & Kapus

    lapozzon vissza