Oldtimer és Youngtimer magazin
Alapítva: 2012
XIII. évfolyam 5.szám
Élménybeszámolók
Veterán autók és motorok VII. miskolci találkozója, Lévai György emléktúra 2012., avagy a díj nem (mindig) boldogít 1125
2012. december 31. (hétfő)
Márti: Tavaly óta járunk veterános találkozókra, versenyekre. Kezdettől fogva vágytam rá, hogy egyszer, valamelyik versenyről hazahozhassunk egy díjat. Igen, azt hittem, a díj (is) boldogít. Lehet, ez így is van, ha az ember később örömmel gondol vissza arra az ominózus versenyre: szép volt, jó volt, izgalmas volt, megdolgoztunk érte. Ez a verseny azonban másképp alakult.
Egy pénteki napon érkeztünk a miskolci Egyetemvárosba. A szervezők nagy szeretettel fogadtak, még a csomagjaink cipelésében is segítettek. Ahogy elfoglaltuk a szobát, már mehettünk is az első programra, várt minket Miskolc-Tapolcán a legendás szépségű Barlangfürdő. Nagyon kellemes volt pancsolni a nagy melegben, ezt gyerekeink, de akár orosházi motoros versenyző társaink is megerősíthetik. Alaposan megéhezve fogtunk neki a vacsorának, a másnapi verseny pedig izgalmas, jól szervezett programnak ígérkezett.
4 hónapos Léna lányunk anyja karjaiban, háttérben a kisasszony vízi járműve
Krisztián: Nekem már délután is tetszett a parkoló, volt itt két 170-es Merci gyönyörű állapotban, de jött velük egy 190 SL is, Feliciából pedig összesen vagy négy-öt darab, mind csodaszép. Tiszaújvárosból Csajka érkezett. Láthattunk itt Ford-ot és BMW-t is, az egyik egyenesen 600 cm3. Másnap futott be egyik kedvencem, a Horch. Motorok inkább a volt Csehszlovákiából érkeztek, de volt japán gép is. Nem túl nagy, de ütős mezőny jött össze.
Márti: Reggel a verseny indítása úgy fél órát késett, ami Lencsi szoptatás-beosztása és a Fiúk meglehetősen felspannolt állapota miatt némi kényelmetlenséget okozott. Az indítás rendben történt, a második pályára mégis összetorlódtak az autók, ami már csak azért sem volt túl előnyös, mert a pálya lényege bóják körüli keringés volt, amibe több, egyszerre keringő autó nélkül is bele lehet szédülni. A torlódások miatt a szintidők is „borultak”, természetesen.
Léna és apja indításra várva, a Fiúk már a kocsiban, bekötve.
Ezek azonban a könnyen elviselhető kellemetlenségek közé tartoznak, véleményem szerint. Sokkot csak jóval ezek után kaptam. A sokk nem túlzás, felnőtt ember létemre úgy sírtam a dühtől, hogy a verseny során több parkoló is tőlem zengett. Pedig az idegeim -hála három, igencsak zsenge korú gyermekünknek- meglehetősen edzettek.
Szerencsen az egyik időmérő pontnál annyi autó és motor állt a mi ideális időnkben az állomás bejáratánál, de már bent, hogy az időmérő pont és az ott „posztoló” néni nem is látszott. Más körülményekhez szokva, lányos zavaromban az állomás végéhez rohantam a kocsiból, ami már egy új szakasz kezdete volt. A következő állomásról induláskor mondta az előzőről időközben átvándorolt néni, hogy a behajtás bizony kimaradt, pedig ő kiabált is utánam. Sajnálom, sem nem láttam, sem nem hallottam, ami az állomás zsúfoltsága miatt nem is volt nagy csoda. Eddigi verseny-tapasztalataim során még sosem találkoztam olyan helyzettel, hogy az állomáson egy időben több jármű tartózkodott volna. Az állomás körül „táborozott” fű-fa-virág, de bent mindig csak az ideális időben érkező lehetett. Semmiképp sem tudtam volna elhibázni a pontokat, ahogy beértünk egy állomásra, rögtön kérték is a menetlevelet.
Skodák Szerencsen
Kihagytuk az időmérő pontot, így, ekkora szarvashibával nem láttam túl sok értelmét a további versenyzésnek. Férjem azonban tovább akart menni, hiába hoztam a tudtára -fennhangon, könnyek közt-, hogy én innen inkább feladnám.
Krisztián: Nem szokásom bármit is feladni, bár az is igaz, bennem nem tombol versenyszellem ilyen eseményeken. Egyszerűen szeretek autózni a jó (éppen hogy csak) öreg Mercivel, „hasonszőrűek” között. Azért a becsület kedvéért az ebédkori (az ebéd egyébként gyenge, a helyiek által kínált kelt sütemény viszont finom volt) hosszabb pihenőben megpróbáltam a versenyigazgatóval zöldágra vergődni abban, hogy szerinte normális-e, hogy az állomáson egynél több autó tartózkodik. Abban megegyezett a véleményünk, hogy nem. Ott kezdődött a probléma, hogy szerintem ezek után én joggal feltételeztem, hogy az ie „be” és „ki” egy helyen van.
Márti: Az egyik állomáson odajött hozzám a szervező klub Elnök Asszonya.Kedves volt tőle, hogy ennyire szívén viselte elromlott hangulatom javítását, noha érdemben segíteni a gondomon -minden szeretete és jóindulata ellenére- nem tudott.
A verseny hátralévő része elég keserűre sikeredett, anyjuk sűrű könnyeit látva a gyerekek is megszeppenve, hallgatagon ücsörögtek a hátsó ülésen. Szerencsére Léna nem maradt ebéd nélkül, bár anyatejes csecsemő lévén ez is benne volt a pakliban.
Krisztián: Este a vacsorát tombola színesítette, melynek egyik főszereplője nagyobbik fiunk volt, de nem hajlott „hazafelé” a keze. Vasárnap a már megszokott kiállítás volt a „Hermann” tornatermében, illetve az udvaron (Csajka).
Jobb szélen a Merci-nk, Áron és Dávid fiaink lufikkal játszanak, Lencsit anyja babakocsiban tolja
Márti: Az eredményhirdetésen kiderült, kategóriánkban második díjat nyertünk. Ha a fent leírtak nem bizonyították volna, hogy nem jó teljesítményünknek köszönhettük a plakettet, egy másik kategória nyertesei egy „út vége, fordulj balra” képet nem tudtak értelmezni, ott tanakodtak, mire odaértünk a segítségükre. Mindez a Miskolcot elkerülő út egyik legforgalmasabb részén történt. Szívesen segítek, alapvetően semmi gondom az élmény-autózókkal, egészen addig, amíg nem a több versenyszellemmel megáldott társaik helyzetét nehezítik, például egy állomáson. Szerintem kellene indítani egy túra-kategóriát is, így mindenki elégedettebb lehetne.
Krisztián: Véleményem szerint is igaza volt Tündének (a RAMME Elnökének), mikor a rendezvény vége felé megjegyezte, lehet, hogy kétfelé kell osztani a mezőnyt túra, illetve verseny kategóriára. Én szívesen elautózom bármelyikben.
Márti: Egyes szervezők szerinti, ki nem mondott alkalmatlanságomat megcáfolandó, legközelebb is muszáj lesz a verseny kategóriát választanom az egész „Pereputtyal” együtt. Remélem, addigra legalábbis kevesebb lesz a szervezési, valamint az állomás-telítettségi probléma, vagy valamelyest változik a verseny jellege.
A miskolci rendezvényen van rengeteg vendégszeretet, vannak szép tájak, jó programok, érdekes feladatok, és egy „némileg” zavaros, rally-szerű verseny. Annyi minden jó adott, nem értjük, miért muszáj a szervezők egy részének „kisboltból hipermarketet” csinálni. Van több, nagyon is élvezhető, jól működő, sikeres „kisbolt”, pl. Szolnokon, Esztergomban, Kiskunhalason... stb. Van pár „hipermarket” is, rally-val, profi versenybírókkal, drága szerkezetekkel, megfelelő nevezési díjakkal. A miskolciaknak el kellene dönteniük, hogy melyiket szeretnék, mert nagyon sok széppel, jóval, kedvességgel és szeretettel rendelkeznek.
Dr. Csáthy Márta, Kapus Krisztián
lapozzon vissza
Legfrissebb híreink
2019. július 2. (kedd)
tovább..2014. július 30. (szerda)
VETERÁNOZÁS, NAGYCSALÁDDAL tovább..2012. november 1. (csütörtök)
tovább..