Élménybeszámolók

  • OLDTIMER PREMIER BUDAÖRS PREMIER OUTLETS CENTER 1173

    2014. július 30. (szerda)

    2014. ÁPRILIS 26.

    Mint azt már írtam, szerintem a hazai veterános szezon immár negyedik alkalommal itt, Budaörsön kezdődik, itt mutatják meg magukat egymásnak a veteránosok a hosszú tél után.

    Szombat reggel az idő nem tudta eldönteni, mi legyen, esni vagy nem esni, ez itt a kérdés. Lógott az eső lába, de ennek ellenére elindultunk Budaörs felé. Az interneten már jó előre regisztráltam magam, nem igazán tudom miért, de a szervezők biztos tudják. Ennek ellenére mikor kiértünk, több lépcsőben, több „zsilipen” keresztül sikerült bejutnunk, leparkolnunk. Itt ekkor még pezsgő élet volt, nézelődtünk, beszélgettünk, ám az eső egyre elviselhetetlenebb lett. Márti a gyerekekkel bement az árkádsor alá (ahogy ezt a közönség nagy része tette), én fényképezőgéppel és esernyővel sétáltam. Sok ismerős autó állt a parkolóban, de volt itt néhány csemege is, például Spartak, MG roadster a ’30-as évekből, Kacsa, illetve a hozzá fényezett lakókocsi, és még sorolhatnám. A sétát befejezve beálltam én is az árkád alá, megkerestem a családomat. Ahogy behúzódtam én is az esőtől védett árkádsorba, lassan elállt az eső. Sétáltunk még egyet, nézelődtünk, majd tettünk néhány kört a parkolóban. Mire Csepelre kiértünk a Retropartyzánokhoz, már szikrázóan sütött a Nap.

    * * *

    Szeretem ezt a rendezvényt, bár most az eső egy kissé elmosta, ez rontott egy kicsit a dzsámbori érzésen.

    Kapus Krisztián

    lapozzon vissza