Élménybeszámolók

  • IX.ESZTERGOMI VETERÁNJÁRMŰ TALÁLKOZÓ 2013. JÚLIUS 6. 1031

    2013. december 30. (hétfő)

    Ismét, immár hagyományosan beneveztünk az esztergomi találkozóra. Hétkor keltünk, átmentünk a Kertész utcai „Ciklon” garázsba a kocsiért, majd reggeli a péknél. Immár falatozás közepette irány Esztergom, jó szokásunk szerint Vörösvár felől. Az út eseménytelen volt, az egyetlen furcsaságot a vasút biztosította, az átkelőben igen, de sem előtte, sem utána nem volt sín. Az első rendesen kinéző vasúti átkelő már Esztergomban fogadott bennünket.

    Szemre kevesebb autó és motor gyűlt össze, mint tavaly. Beparkolás után elmentem regisztrálni, pont eligazítás volt, nem sokat hallottam belőle. Vissza a kocsihoz, körbenéztem, hál’ Istennek itt még mindig divat a keleti autó. Volt itt három Moszkvics, több Lada és egy Trabant kombi is. Megkaptuk az étel jegyeket (az ebéd újra a Líceumban volt), a centit, az itinert és az emlék cserepet. A rajtidőnk 1035, egy kis nézelődés, majd a gyerekeket vissza tettük a kocsiba és irány a rajt, besoroltunk és elindultunk.

    Az első állomás ugyanott volt, ahol tavaly Márti hulla-hopp karikázott. Most egy préselt lapra volt három lyukat vágtak 5, 15, 30 felirattal, gyertyával kellett dobálni, csapatonként hármat. Az elvárt pontszám 30 volt, az ettől való eltérést büntető pontozták. Mártival kiszálltunk a kocsiból, mondta, dobjak én, mert jól dobok. Engem –sajnos- labdával tanítottak dobni. Néztük a többieket, navigátorom azt mondta, ha az első nagyon rossz, átveszi (én ezt nem halottam, vagy nem figyeltem kellő képen). Hát nem, csak az első lett rossz, harminc hibapontot gyűjtöttem be. Meg is kaptam Mártitól, miért nem adtam át neki időben. Innen az erdőn keresztül vezetett az út.

    A következő, második állomás az erdőben várta a mezőnyt, a hegy tetején egy kolostor romnál. Itt egy gépkocsi alkatrészt kellet dobálni, passz, hogy mit, hegynek felfelé. Elég nehéz volt egyszerű a fogása, annyi biztos. (Csodabogár (Kelly hősei ) szavaival élve, én vezetem, nem tudom mitől megy. Hozzáteszem, sajnos.) Az első próbálkozás pocsék lett, kicsúszott a kezemből, kaptam még egy lehetőséget, hát ez sem lett fényes, de legalább valami. Nézelődtünk, aztán be a kocsiba, mentünk tovább. Leértünk Pilisszentlélekre, majd irány a következő állomás.

    A harmadik, utolsó állomás egy parkolóban volt, egy felnit (abronccsal) kellett átszerelni egyik kerékagyról a másikra. Megpróbáltam, hát nem volt a legjobb eredmény, hiába nem, vagyok egy szerelő művész. Elindultunk visszafelé, a „szokásos” helyen kitöltöttük a tesztlapot, irány a cél. Útközben szembe jött velünk a Donau Masters néhány autója.

    Beérve jött a következő feladat, mi volt a kolostor neve és hány kereszt volt ott (Most nyert értelmet, miért mondogatták nekünk a második állomáson, hogy jól nézzünk körül.), válaszoltunk. Beparkoltunk, séta, ebéd a líceumban (tavalyelőtt jobb volt az ebéd, de ez az idei még mindig jobban sikerült, mint a tavalyi), séta, már éppen odamentünk elköszönni, mikor mondták, itt is van egy kis játék, részt veszünk-e benne. Legyen…

    A játék lényege a következő volt, a megkapott feladatlapon képek voltak és ezekhez kérdéseket kapcsoltak, melyeket meg kellett válaszolni, illetve rajzolni kellett. Körbejártuk a bazilikát kívül-belül, megválaszoltuk a kérdéseket, Márti rajzolt, most már megvárjuk az eredményhirdetést. Esni kezdett, beálltunk az ellátmányos kocsihoz, a felnyitott hátsó ajtó alá betoltam Lénát, mi kint áztunk, illetve a fiuk egy idő után beültek a csomagtérbe, jött az eredményhirdetés, és jött az égszakadás. Márti és a fiúk bementek, mi Lénával maradtunk kint, mondván, ha alábbhagy, betolom. Nem hagyott alább. Közben egy helyi sporttárssal beszélgettem, az eredményhirdetés végén jöttek kifelé, ekkora már csak csepegett, nem nyertünk semmit (nem volt újdonság, és még meglepő sem a fentebb leírtak alapján). Bepakoltuk a kölköket és magunkat a kocsiba, és irány haza.

    Hazafelé az út ismét eseménymentes volt, a srácok nagyrészt aludtak. Meg akartam nézni a Donau Masters célját, nem jött össze a Széchenyi téren két kocsi árválkodott.

    Immár harmadszorra voltunk Esztergomban, nekem ez mindig egy kellemes autózás, habár az időjárás sohasem kegyes igazán a szervezőkhöz, de ahogy a helyiek búcsúztak, viszlát jövőre…

    Kapus Krisztián

    lapozzon vissza