Élménybeszámolók

  • AUTÓK ÉS KÁVÉ 1493

    2013. november 11. (hétfő)

    2013. SZEPTEMBER 14. BUDAPEST, KINCSEM PARK KINCSEM SZOBOR

    Autók és Kávé, (Cars and Coffee) az Egyesült Államokból, annak is a déli részéről elindult „népmozgalom”. A benzingőz megszállottjai (legyenek azok veteránosok, autóépítők vagy bármilyen egyéb „faj” képviselői) összejöttek egy korai (a világ azon táján különösen korainak minősülő) időpontban, hogy megmutassák egymásnak kincseiket, beszélgessenek, és közben kávézzanak (mégis fel kell valamitől ébredni).

    Igen, régóta nem veteránoztunk, van annak már vagy másfél hónapja, hogy Miskolcról hazatértünk, már vágytam a jó öreg Mercivel autózni egyet, ekkor akadt meg a szemem ezen a rendezvényen, amit ráadásul a Kultmobil szervezett (itt „lakik” a Merci).

    Mint már említettem, a rendezvény maga az USA déli államaiból származik, innen terjedt át Európára, és a szervezők szerint Párizs, Torino, Madrid, Dublin és Hamburg után elérkezett Budapestre is. Itt is, mint bárhol a világon, lényegében autósok jönnek össze, akik nem csak használati tárgynak tekintik az autót, hanem valami másnak is (veterán, sport és tuning verdák, például).

    Miután a rendezvényt reggel hét és tíz óra közöttre hirdették meg, jött a terv, hogy elmegyünk, majd egy gyors kocsi csere után irány Vanyarc, a Haluska Fesztivál (ezt számunkra idén elmosta az eső). Én még lementem előző nap éjféltájban kocsit mosatni, mocskosan mégsem állíthatunk oda.

    Hajnali kelés, öltözés és irány a kocsi, a Kertész sarkán kétfelé váltunk, Márti reggeliért ment a pékhez, én az autóhoz a kölkökkel, bepakolás, indulás. Mire a garázsból kiértünk, nejem már visszaért a reggeli finomságokkal, ekkora már esett és nem szemerkélt, de irány a „Lovi”. Mire megérkeztünk, már rendesen esett. Kiszedtük a gyerekeket, Márti elvitte őket a lelátóra a lovak edzését nézni, én addig körbe jártam, fotóztam, beszélgettem egy kicsit. Utána sorba állás kávéért, egy kis csokis süti beszerzése, majd ismét nézelődés, beszélgetés volt a program. A beszélgetés, nézelődés, ez az ilyen típusú rendezvények fő programja, és ez így van jól. Én személy szerint szeretek túrázni a kocsival, még a versenyzéssel sincs semmi bajom, de azért ez az igazi, hasonszőrűek között sétálgatni, szóba elegyedni velük, vagy csak egyszerűen nézegetni a vasakat.

    Az ötlet jó, és annak ellenére, hogy esett, sokan voltak. Ez nem az USA déli része, itt nem süt mindig a Nap. Hátha lesz még szebb ideje is a rendezvénynek, mert remélem, lesz még, miután nekem tetszett.

    Köszönet a KULTMOBIL lelkes csapatának a szervezésért, remélem, mihamarabb megismétlik.

    Kapus Krisztián

    Fotó: Csáthy & Kapus

    KULTMOBIL

    lapozzon vissza