Veteránlap.hu

2013. JÚLIUS 20. BUDAPEST, CSEPEL NOSZTALGIA VURSLI

Bevallom őszintén, megfogott az elnevezése a kiállításnak, „Csepel” (Legszívesebben hozzátenném a vörös jelzőt, de biztosan megsértenék vele egyeseket, holott én nem sértésnek szánnám, csak egy korszakot jelölnék.). Termékei mindig is ott voltak körülöttem. Első biciklim egy Tacskó volt (női vázzal), ezen tanultam meg biciklizni. Ezt követte egy Csillag (a 10 gangos változat), anyósom garázsában még mindig ott áll egy Camping, mostani kerékpárom, sőt a nejemé is még magán viseli a Csepel nevet. Nagybátyám sok éven keresztül hajtott Csepeleket (D344, 346), ezekkel fuvarozott, mindig állt egy-kettő az udvaron. Vagy egy éve adta el az utolsót (én sajnálom, de ez van), Ő mindig dicsérte a vasait és én hiszek neki. És ott vannak a gyönyörű motorok, Csepelek, �Pannoniák, szemet gyönyörködtetőek. Mindezek mellett a szervezők családi programokat is ígértek, ott volt a helyünk.

A navigátor könnyen megtalálta a Radnóti Miklós Művelődési Házat, itt volt a kiállítás. Éppen indult a túra az atombunkerhez teherautóval, mire odaértünk, már betelt. Továbbmentünk hátul volt egy körhinta, a fiúk természetesen rá akartak ülni hát, megvártuk a következő menetet. Kint a kertben volt még a színpad is, ahol ott tartózkodásunk alatt operett, valamint Hacsek és Sajó váltotta egymást, de a program szerint bábszínház és retro koncert is volt. Ezenkívül itt kapott helyet a „hadtáp”, voltak itt kifejezetten gusztusos rétesek és piték, sparhelt és gulyáságyú, de aki akart kaphatott, konyakmeggyes „kézműves sört” (én ezt a kifejezést nem igazán szeretem). A teherautókat is itt állították ki, árnyalta a képet két rendőr a két háború közötti évekből. Miután kint körülnéztünk besétáltunk a „művházba”. Bent állították ki a bicikliket, a motor- illetve segédmotor kerékpárokat, de volt itt rádió, varrógép, tv, számológép, és még sok minden más. Ami nagyon tetszett, hogy itt bent is gondoltak a gyerekekre, kézműves foglalkozás keretében �Áron fiam „készített” is egy füzetet, Léna és Dávid inkább csak „randlírozott”.

Mindent szépen végig néztünk, kellemes órát töltöttünk itt el, és töltöttünk volna többet is, ha időnk engedi. Jó egy kicsit néha „békebeli” (ez olyan kissé bezzeg az én időmbenes) rendezvényt látni, remélem, mások is kedvet kaptak a szervezőktől.