Veteránlap.hu

MILLERS OILS CLASSIC KUPA 2023 ELSŐ FUTAMA ÚJRA VERSENYBEN TÖRÖKBÁLINT-ZSÁMBÉK 2023. ÁPRILIS 29.

Sok év után újra úgy gondoltam, hogy benevezek egy 1/100-okkal tarkított túrára. Nyolc éve jártunk utoljára ilyen típusú versenyen, mint kiderült, a tudás (mely akkoriban sem volt túl nagy) már megkopott, bár utólag minden beugrott. Márti beleegyezett, hát elküldtük a nevezésünket erre az új versenysorozatra, reménykedtem benne, hogy itt még nincsnek azok a körülmények, ami miatt a másik sorozatoktól megcsömörlöttem (ez bejött, ezen a helyen még nem uralkodott el teljesen a sznobéria). Ennyit az előzményekről, ja, és még egy különbség a régi időkhöz képest, ketten mentünk, sofőr és navigátor.

A nap Törökbálinton kezdődött, innen, a francia multi parkolójából indult a futam. Itt kaptuk meg a rajtszámot, itinert (Érdekes volt, nem voltak benne távolságok, csak az irány, illetve a viszonyítási pontok.), menetlevelet és az ellátmányt, illetve az eligazításon megtudtuk, nincs etap idő, van korai beérkezés, illetve nincs büntetés a késésért. A rajt 10 órakor volt és 45 másodpercre indítottak bennünket. A 14-es rajtszámot kaptuk, felragasztottuk a matricákat majd elmentem körbenézni a mezőnyt. A Porschék uralták, de volt itt Saab 900, Alfa (kettő is, mindkettő gyönyörű 1750 GTV, 164), MG-k, Mercik természetesen (például szép Ponton, és rajtunk kívül még egy kombi 124-es is), Chrysler Voyager, Fiatok, Lada, Skoda, Datsun, Mustang, Opel, BMW és Mini.

Azt tudtam, hogy igazán eltévedni nem fogunk, hiszen errefelé sűrűn járunk (nevezésem egyik fő oka is ez volt, hiszen hozzánk közel volt a rajt, a cél meg egyenesen nálunk), az 1/100-ak már más kérdés volt, hiszen sok éve nem próbáltuk (eme félelmem nem volt alaptalan), és mint már fentebb említettem, sokat felejtettem, viszont utólag mindig eszembe jutottak a dolgok. A másik nehezítés a dadogó motorunk volt, nagy valószínűséggel a fojtószelep nem stimmel. Ha a fordulat 1400-1500 felett van, szépen muzsikál a motor, 1000-1400 között kicsit gyenge, 1000 alatt időnként leáll. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem igazán optimális az 1/100-akhoz, de erről majd később.

A számunkra kijelölt időpontban áthaladtunk a rajtkapu alatt. Nem sokkal a rajt után, még a bevásárlóközpont parkolójában volt az első 1/100, ekkor szembesültem vele, hogy halvány lila gőzöm sincs róla, hogy hol szakít az autó (a jó öreg arany villámnál már kb. tisztában voltunk vele), sikerült, ahogy sikerült. A következő pont egy pecsételő pont volt még Biatorbágyon, még ugyanezen a településen (ezeknél értsd a település ipari és kereskedelmi parkjait) volt egy 1/100 is, ez sem volt túl bonyolult vonalvezetésű (én nem vagyok még formánban). Gyermelyig az út eseménytelen volt, kellemes autózás, szép idő, szép, bár általam meglehetősen ismert táj.

Gyermelyen következett az első bonyolultabb szakasz, itt ütközött ki először a motor problémánk. Az még rémlett a régi időkből, hogy az 1/100-as szakaszokon két féle technikával dolgozik (legálisan) az ember. Gyorsan indul, majd lassan becammog a végén, lassan indul, majd nagyon gyorsan érkezik a végére, mindkettőnél gyorsan kell sebességet és fordulatot váltani, ez az én fojtószelep hiba gyanús motorommal meglehetősen nehéz. Na, erről a külön próbáról már nagyjából megállva jöttünk ki. De az igazi katasztrófa a település másik végén várt a tésztagyár parkolójában, ahol tolatni is kellett szakaszon belül, ráadásul az első felén, ahol gyorsan kellett volna menni, nem akartam kockáztatni, hogy szakaszon belül megálljak, ezért szép lassan csináltam, amit már nem lehetett behozni (majd kétszer annyi hibapont, mint ami a megállásért járt volna). Innen már Bajnára mentünk az Ördöglovas kastélyába a pihenőre.

A kastély szép volt, mint mindig, már többször jártunk itt (a múzeum lovaglás szimulátorát a családom egy része kifejezetten szereti), de kocsival most először hajtottam be a parkba. Itt fogyasztottuk el az ellátmányba kapott szendvicset, illetve ittunk egy nem túl jó kávét. Fóti Gyuláék is ide szerveztek túrát erre a napra, vártam, hogy hátha összefutunk sok szép motorral is, de csak a szervezőt láttam a kertben az elindulásunkkor, a motorokat nem.

Némi pihenés után elindultunk „hazafelé”. Az első 1/100 még itt a településen belül várt bennünket, úgynevezett gurulós szakasz. Itt csak gurulni kell, nem szabad gázt adni. Fékezni lehet, de nem szabad az elején (ez csak a végén jutott eszembe, annak idején a Mecsekben ezt is megszívtam már a múltban), én természetesen fékeztem az elején és mikorra beugrott, hogy ez hülyeség, már késő volt egy újabb katasztrofális eredmény (pihenő előtti és utáni szakaszon összeszedtem vagy 900 hibapontot). Mindegy, autóztunk tovább Tarján felé ahol a következő megmérettetés várt bennünket, egyszerű egyenes szakasz. Vasztélyon egy pecsételő pont volt és egy „hegyi szakasz”, itt mi már csak autóztunk, a pihenő környéki eredményekkel az általam megszokott közép mezőnyről is lemaradtunk már. Innen már tényleg hazafelé autóztunk. Az utolsó 1/100 a rakétabázis felé vezető utón várta a mezőnyt, ebben sem volt semmi extra.

Befutottunk a rakétabázisra és megérkeztünk a célba a másik oldalról (célkapu nem volt, vagy mi nem vettük észre).

A verseny eddig tökéletes volt (ami nem, az a mi hibánk volt), viszont a kiértékelésnél volt némi gond, mi vagy két óra várakozás, és némi autó tilitolizás után hagytuk ott a terepet és még nem történt meg az eredményhirdetés.

Összességében a rakétabázisra való megérkezésig nagyon jó élményeim voltak (eredményeink ellenére, de hát arról nem a szervezők tehetnek), jó volt a túra, a verseny, jó volt autózni a Vértesben. Annak ellenére, hogy esélytelenek voltunk (max. a legtöbb hibapont egy szakaszon címért versenyezhettem volna), szívesen megtapsoltam volna győzteseket, de nem tudtuk kivárni.

Lehet, hogy mégis csak kellene etap idő, hogy lehessen látni a verseny végét, ha ezen javítanak a rendezők, ez egy kitűnő verseny lesz, és amint alkalmas lesz rá az autóm újra benevezek. A következő, balatoni futamot valószínűleg nagy sajnálatomra ki kell hagyni, addigra biztos nem lesz meg az autó, de remélem, a Duna-kanyarra már igen. Nevezek oda is szívesen, hiszen mindig kellenek sereghajtók...

P.S. Márti: Összességében nekem is tetszett a verseny. Megfogadtam, hogy a teljesítménykényszert jó adag versenyszellemmel kiegészítve a díjlovas versenyekre hagyom, ott maximum magamra lehetek dühös, illetve a lóra, de állatra nem érdemes, meg aztán nem is szép megorrolni. Jó volt az idő, zöld a táj, bár a navigátor leginkább az itinert látja, mert tudunk mi menni rutinból, de akkor nem találtuk volna meg a különböző pontokat. Szerintem nem az volt a fő problémánk, hogy kijöttünk a gyakorlatból, én még mindig tudom számolni a másodperceket. A kocsi adta be a kulcsot, volt olyan 1/100-as feladat, aminél konkrétan letettem az ölembe a stoppert, mert felesleges lett volna tovább „hangoskodnom”. Nem vezettem soha autót ilyen hibával, így azt sem tudom, lehetett volna-e ezt a helyzetet jobban kezelni. Vérmérsékletemből adódóan én inkább nyomtam volna a gázt, úgyhogy nem pluszban lettek volna azok a súlyos másodpercek, hanem mínuszban. Krisztián állította, hogy a lefulladásért (megállásért) rengeteg hibapont jár, nos, tudtuk überelni. A szervezés szerintem - az eredményhirdetésre való várakozást leszámítva - jó volt, a feladatoknál nem volt túl nagy sor, a szervezők mindenütt kedvesek voltak. Az már kevésbé volt szívderítő, hogy a célnál egy olyan büfét bíztak meg a versenyzők fogadásával, ami nem tartott hűtött üdítőt. A pörköltet ezek után - lehet, finnyás vagyok - nem is mertem megkóstolni, mondjuk látványra sem győzött meg. Úgy gondolom, jó úton járnak a szervezők, mindössze a célba történő beérkezés idejét kellene meghatározni, illetve a megfáradt versenyzőknek jól jönne a végén egy bizalomgerjesztő, (ital)hűtővel is felszerelt büfé, esetleg foodtruck. Maybe next time.

Oldtimer és Youngtimer magazin

Alapítva: 2012

XIII. évfolyam 4.szám

Címlap

VÉRTES TROPHY 109

Legfrissebb híreink

Élménybeszámolók