Veteránlap.hu

IDŐUTAZÁS BORY VÁRTÓL GORSIUMIG 2016. JÚLIUS 9.

Mióta lejárunk Pázmándra, mindig is jó buli volt, könnyű, bár meglehetősen meleg egynapos program, tavaly Dávid fiam szavaival top tizedikek lettünk. Én ekkor is jól éreztem magam összességében, hát idén is beneveztünk.

Tavalyiból okulva, mikor útközben kellett csatlakozni a mezőnyhöz, jó koránra időzítettük az indulást. A regisztráció vége 8⁴⁵, az indulás kilencre volt kiírva, az órát hatra húztuk, 6⁴⁰-re sikerült is felkelni, szokásos rohanás, ülések átpakolása, indulás. Miután a Mercin nincs matrica Érd, hatos, majd hetes út Pázmándra találomra találtunk oda, a navigátorunk már megint nem működött. Sikerült kilenc előtt odaértünk (természetesen most vagy fél órás késéssel indultunk el). Regisztráltunk, megkaptuk a reggelit, Márti, Léna és a törött kezű Áron elmentek a tájházba az első feladatot megoldani, Dáviddal visszavittük a reggelit a kocsihoz.

(Közbevetőleg elmesélem, miért van első szülöttem gipszben. Előző hét vasárnapján lementünk Tobrukba (természetesen an der Platten See) fürödni, majd benéztünk egy rokonomhoz, éppen otthon voltak, és ott volt Norbi is (gyerek korunkban pár évig sok időt töltöttünk együtt) két fiával. Mikor indulni akartunk, rájött a kölkökre, hogy elmennek kipróbálni a bicikli utat, a mieink rollerrel, a Kissek biciklivel. Visszafelé kiderült, nagy fiam megpróbálta megmutatni a Kapus virtust és elnyalt, kezét fájlalta, de nem vettem igazán komolyan, hazafelé elaludt. Másnap reggel a „Darnyiba” menet állította, már nem is fáj igazán. Szerdán anyám hozta haza, a csarnokban találkoztunk velük, ekkorra fel volt dagadva a csuklója. Kicsik és a Márti maradtak otthon, én mentem a trónörökössel a Heim Pálba, azt vártam, hogy a szokásos lesz, hazaküldenek bennünket. Nem így történt, mentünk fel az osztályra és éjfélkor röntgen alatt helyre tetették a karját. Anyám kora este hozzánk, Márti be a kórházba, ott is maradt hajnalig, én végig, egy 30X30-as hokedlin alvás nélkül 6⁴⁵-kor felkelttették velem a gyereket, 7 órakor röntgen, 9-kor vizit, 11-kor záró.)

Mi sétáltunk Dudival, itt volt a Laky team sárgában a frissen elkészült Porschéval, Kincses Andorék, a márkatársak Biáról, a Hillmann, és volt itt egy Bentley, akikkel már a Bocskay úton is együtt autóztunk. A család többi része is visszaért, bekötözés és indulás. Irány a Dinnyési Várpark.

A vetélkedő idén abból ált, hogy a tesztlapon voltak kérdések, melyekre számok voltak a válaszok, az egyes kérdésekre adott válaszokat össze kellett adni, és a végeredmény volt a válasz (448).

A Dinnyési Várpark egy „érdekes”, és kissé dilis hely. Maga az alkotó vezetett körbe bennünket. Kopjafákon (vagy a fene tudja miken) voltak királyok, fejedelmek és kormányzók nevei, egy Emese szobor, és a fő attrakció, a mini várak, ugyanabból az anyagból, mint az eredeti. A „mester” kicsit háklis volt, az egyik fa tövéből Léna arrébb rugdosott egy nagyobb kavicsot, és ezt pontosan visszarakta a helyére. Na mindegy gyorsan megbámultuk a mini „csodákat”, kitöltöttük a tesztlapot. Léna leesett a hintáról, az anyja lemosta, és játszottunk nyúl versenyt is, kerekekkel felszerelt fa nyulakat kellett egy kurbli és kötél segítségével magadhoz húzni.

Erre az állomásra a Laky team már egy zöld baby Merciben érkezett (mondtam is Sándorunknak, hogy végre megtalálta a jó németet). Már amikor a várparkba megérkeztünk, megkérdeztem Kincses Andort (egyébként ő vitte haza a Porsche porul járt legénységét), hogy hol van a Laky család. Először még azt mondta, megálltak beszélgetni az út szélén, milyen naiv, de hát ilyen Andor bácsi. Később ő jött, hogy igazam lett, lerobbantak de jönnek, oda is értek még a parkba.

A következő állomás Székesfehérváron a Bory várban volt, a kérdésekre itt is megkerestük a választ, csináltunk képeket, nézelődtünk, elintéztük folyó ügyeinket, és indultunk is tovább Szabadbattyánba a Csíkvár étterembe, itt volt az ebéd.

Az ebéd nem volt sem igazán jó, sem igazán rossz, Márti meglátása szerint a pénteki esküvőről maradt, lehet benne valami, és remélem az előző napi péntek volt. A fakultatíve megvásárolható fagyi viszont nagyon jó volt.

Az utolsó állomás a cél előtt Gorsiumban volt, itt is megoldottuk a feladatokat, én használtam a toiletet (meglehetősen szaladva) (remélem tényleg csak előző napi volt az ebéd), nézelődtünk, sétáltunk a római kori település romjai között és ittunk hideg vizet ballonos autómatából.

Ezután jött az igaz utolsó, de leghosszabb etap irány a cél, Velence Északi Strand, előtte még behajtottunk egy gokart pályára, ahol aki akart, örültködött, a fiúk egy Jáwa oldalkocsis motorral, Léna a barokk angyallal tett egy kört. Innen át a strandra, hát, ez nem az a hely, ahol az ember fürödni akar.

Megvártuk az eredményhirdetést, 8 tökéletes tesztlap lett, az egyik a miénk, ezért kaptunk egy üveg bort (a három díjat kisorsolták a nyolc tökéletes között (Áron hisztizett, miért nem kaptunk a díjakból)). Minden résztvevő kapott kupát (bezzeg tavaly TOP tízedikek lettünk).

Ez a 104 kilométer (+ az oda-vissza út) a nagy meleg ellenére megint kellemes szórakozás volt, nem véletlenül vagyok törzsvendég a Kerkuska bulikon.