Címlap

  • Miskolc-Betlér-Aggtelek 2015., avagy barlang és bowling 2125

    2015. november 30. (hétfő)

    Tavaly kihagytuk a miskolci találkozót, mert előre lefoglalt szállásunk volt az adott időpontban Siófokon. Idén ismét örömmel indultunk útnak a BAZ megyei város, és a közeli Miskolc-tapolcai Barlangfürdő felé. Hagyományosan a Barlangfürdő-látogatás a túra első programja. Nagyon meleg volt, bőven 30 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála. Boldogan pancsoltunk a nagyon szép fürdőben, már csak az javíthatott volna a kellemes élményen, ha a Miskolc kártya kínálta lehetőségnek „hála” nem lettek volna a medencék zsúfolásig tele - az egyéb helyekrőlérkezőkkel ellentétben - töredék belépődíjat fizető helyiekkel. Szerencsére mi ingyen élveztük a lubickolást a Szervezők jóvoltából, egyébként a délutáni, meglehetősen korlátozott időtartamú fürdőzés 9000 Ft-ba került volna ötünknek.

    A fürdőzés után jólesett a vacsora. Jól jött az étteremben üzemelő televízió is. Miután a felszolgáló hölgyek megtalálták rajta az egyik gyerekeknek szóló csatornát, zavartalanul beszélgethettünk Keller Balázzsal és kedvesével, Szimonettával. Az étkezés – a kellemes asztaltársaságnak, hangulatnak köszönhetően – hosszúra nyúlt, annak ellenére, hogy még látogatást ígértünk aznap estére Nagybátyáméknak. A rokonaim Miskolc-Tapolca egyik legmeredekebb, ha nem a legmeredekebb utcáján laknak. A tetején leparkoltuk a veteránt, aztán elkezdtünk lefelé botorkálni a három gyerekkel. A kicsik boldogan szedték a lábaikat szeretteik felé, csak én esetlenkedtem a lejtőn, szandálban. Késő este volt már, valószínűleg csak miattunk voltak még fenn a kapuban ácsorgó háziak. A két németjuhász izgatottan várta az érkezőket. Gyerekkorom szép emlékeinek színhelye, ahol annyit játszottam az unokatestvéreimmel, különösen a nálam hat évvel fiatalabb, rajongásig szeretett, „hugica-pótló” Zsófival… Kicsit mintha korosodtak volna az akkori „Felnőttek”, talán még a ház is öregedett egy kicsit. Úristen, lehet, hogy én sem vagyok már az a kamaszlány, aki fiúkról, ügyetlen csókokról sutyorog az unokatestvérével a kertben? Talán mind „megöregedtünk”. Talán nem. Vagy csak látszólag.

    Másnap reggel elindult a túra. Szinpetri felé igyekeztünk mind, ahol megnézhettük a világ legnagyobb könyvét. A gyerekek csodálattal nézték, bár azt nehezen vette be a lelkük, hogy könyv létére a hatalmas monstrumot csak nem kis nehézségek árán lehetett volna lapozni. A vízimalom, illetve a hegyoldalba épített szalamandra is nagyon tetszett a kicsiknek. Az én kíváncsiságomat - szégyen vagy sem - jobban felkeltették a szomszéd birtokon legelésző gyönyörű, jól tartott lovak. Szakmai ártalom, „megszállottság”, sorry. A kultúr-program végeztével a Szervezők friss kakaós csigával, ásványvízzel kínáltak.

    Salacz és Kapus gyerekek Szinpetriben

    Szlovákia felé indultunk tovább, Betlérbe, ahol várt minket az ebéd. Finom volt, bár a knédli és a hús arányán a hús javára szívem szerint változtattam volna, kicsit túltengett a szénhidrát. Ebéd után átsétáltunk a közeli kastélykertbe, majd megnézhettük belülről is a kastélyt, ami lenyűgözően szép volt. Mindenkinek ajánlom, nézze meg, ha arra jár. A szalonokban járva igazi időutazásban vehet részt a látogató, korhűre, hitelesre sikerült a felújítás, nagyon tetszett. Valószínűleg a kastélykert is lenyűgözött volna, ha lett volna erőnk a 36 fokos melegben bejárni. A nagy hőségben azonban inkább Aggtelek felé vettük az irányt.

    Betlér, barokk angyal, egy kocsival előrébb, a Trabi mellett a tulaj, Andor bácsi

    Megérkezve kissé megdöbbenve, kissé nosztalgiázva konstatáltam, hogy a Cseppkő Hotel kamaszkorom óta szinte semmit sem változott.

    Vacsoránál kiderült, hogy a konyhája sem, szerencsére. A 10. jubileumi túra alkalmából ajándékokkal, tortákkal kedveskedtek nekünk a Szervezők. Nem maradt el a szokásos tombola sem, a gyerekek idén is lelkesen húzták a számokat. Ugyan részrehajlással ezúttal sem lehetett a mieinket vádolni, mégis jutott nekünk egy Miskolcról szóló, turisztikai csomag szép könyvvel, DVD-vel.

    Tombola. Fekete, vállnélküliben Lévai Tünde, csíkosban Anyukája, gyereksereggel körülvéve

    Elfáradtunk. Nem sok kedvünk volt már a kicsik által olyan szívszorító módon kért bowlingozáshoz. Mégis lementünk, elkerülendő a krokodil könnyeket. Lent aztán, egy másik családdal játszva annyira rákaptuk a bowlingozás ízére, hogy végül magunk is alig akartunk nyugovóra térni. A kisebb golyókkal a gyerekek is boldogan gurítottak. Nagy sikerélmény volt, ha kidöntöttek egy-két bábut.

    Reggeli után, záró programként tettünk egy rövidebb sétát a cseppkőbarlangban. Nagyon szép volt, pedig már sokadszor jártam benne. A gyerekek először voltak barlangban. Nem tudom, mi tetszett nekik jobban, a cseppkövek, vagy a kellemes hűvös, de tény, hogy nem akarták elhagyni a föld mélyét.

    Réteges, talán kissé túl réteges öltözetben. A fiúk bohóckodnak.

    Anya és Lánya testközelben

    Megebédeltünk, bepakoltunk a kocsiba. Még összegyűltünk egy közös fotózásra a barlang bejáratánál. Az utolsó perceket beszélgetésre, jégkása fogyasztásra használtuk. Lassan végéhez közeledett a nyár. Tudtuk, egy darabig nem látjuk újra Salaczékat, Kincses Andor bácsiékat, Kelleréket, a Miskolciakat. Gyönyörű helyeken át vezetett az út hazafelé, végül Hatvannál felmentünk az M3-ra. Szép túra, kellemes három nap volt, köszönjük szépen a Szervezőknek.

    Dr. Csáthy Márta

    Fotó: Csáthy & Kapus

    lapozzon vissza