Régmúlt idők, Irodalom

  • ANNO 1973, 1978 3531

    2013. június 26. (szerda)

    A két év, melyet ebben a számban választottam: - 1973 A Karmann Ghia gyártási éve, és - 1978 amikor a Lincoln Continental legurult a gyártószalagról

    Tiszteljük a kort és vegyük először górcső alá a Volkswagent. A nagy háborúnak öt éve vége volt, Európa nyugati fele, így Németország nyugati megszállási zónái is, nem kis részben a Marshall segélynek köszönhetően, kezdtek újra felépülni, a gazdaság fejlődött. Az emberek egyre inkább igényeltek nem csak praktikus, funkcionális használati tárgyakat, hanem olyanokat is, amik szépek, különlegesek voltak. Így volt ez a motorizáció területén is. A VW vezetése is megérezte az idők szavát és 1950-ben tárgyalásokat kezdett a Karmann nevű német karosszéria építő céggel, egy, a bogár alapjain nyugvó sportkocsi kifejlesztése miatt. A Karmann a tervezést rábízta az olasz Ghia cégre, ahol, állítólag egy már kész, eredetileg a Chryslernek szánt tervet igazítottak a VW alapjaira. A kocsit az 1953-as párizsi szalonon mutatták be, és 1955 augusztusában kezdődött a sorozatgyártása a gyári kód szerint Typ-14-esnek hívott kocsinak.

    Az autó sikerét mutatja, hogy már az első évben 10.000 darabot adtak el belőle. A kabrió változatra csak két évet kellett várnia a nagyérdemű közönségnek.

    Az 1959-es ráncfelvarrás után ’61-ben piacra dobják a Typ 34-et (ez már, mint a gyári kódja is mutatja, nem a bogár, hanem a Typ 3-as alapjain nyugodott), a „nagy” Kharmann Ghia-t, de ez soha sem lett akkora siker, nyolc év után le is állítják a gyártását, ennek utódjaként vezetik be a Porsche 914-est.

    A Typ 14-est 1962-től Brazíliában is gyártották. Az autó gyártása alatt több modernizálást, átalakítást ért meg. A Typ 14 is megkapta az 1600-os motort, tárcsaféket és 12 voltos aksit, s.t.b.. Brazíliában ’70-től még a TC-t is gyártották (mely némileg hasonlított a 911-es Porschéra).

    A Typ 14 gyártását Németországban 1974-ben, a TC-ét Brazíliában ’75-ben állították le. Az utódjának, akármilyen hihetetlen, de a Scirocco számít.

    A húsz év alatt 365.912 darab kupé és 79.326 darab kabrió készült ebből a csodás kis sportkocsiból.

    Másik főszereplőnk, a Lincoln Continentál ezen belül is egy ötödik generációs luxusautó. Kis túlzással a gyönyörű VW elférne ennek az ízig-vérig „ami” luxus limuzin utasterében. A Lincol a Ford Motor Company luxus márkája, az első generáció gyártását 1939-ben kezdték meg. Számtalan híresség, színészek, zenészek, állami vezetők, királyok használták előszeretettel ezt a típust. Egy Lincolnban végzet a merénylő J.F. Kennedy elnökkel is Dallasban, a kocsi kódja SS-100-X volt. Mint már említettem a cikkben szereplő Lincoln az ötödik generációhoz tartozik, melyet 1970 és ’79 között gyártottak. Az elődjét, a negyedik generációt 1961-től gyártottak,

    az utódja, a mindössze egy évig gyártott Mark VI.

    A design Buzz Grisinger kezét dicséri. Európai szemmel és a ’73-ban kirobbant olajválság tükrében hatalmas 6,6, illetve 7,5 literes (400, 460 köb hüvelykes) motorral szerelték, háromféle karosszéria változatban.

    Ezen rövid ismertető után nézzük tehát a két évet:

    1973

    Ebben az évben január elsején megalakul a Hortobágyi Nemzeti Park, és bevezetik a postai irányítószám használatát. Január 8.-án átlagosan 28%-kal emelkednek a tej és tejtermék árak, akkoriban ezt árrendezésnek hívták (bár a MÁV idén sem emelt árat, csak „pótdíjat” vezetett be). Sok év után április 7.-én ismét magyar katonák halnak meg külföldön, a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottság katonai megfigyelőit szállító Lao Baoba tartó helikoptert rakéta találat éri és lezuhan két tiszt, Dylski Aurél határőr őrnagy és Cziboly Csaba tartalékos százados is az áldozatok között van. Május 16.-án felavatják Kiskörén a Tisza II. vízlépcsőt. Június 10.-én átadják a Déli Pályaudvart. Október 26.-án megkezdi működését az Ajkai Timföldgyár. December 18.-án VI. Pál pápa üresnek nyilvánítja az esztergomi érseki széket, és Mindszenty Józsefet nyugdíjba küldi. December 21.-én Magyar Népköztársaság és az NSZK felveszi a diplomáciai kapcsolatokat.

    A világpolitikai események békésen kezdődnek január 15.-én az USA beszünteti a katonai akciókat Észak-Vietnam ellen, és 27.-én Párizsban képviselőik aláírják a békeszerződést, ezzel véget ér (papíron) a Vietnami háború. Március 29.-én az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnámot (Ahogy nekem, valószínűleg sokaknak kötődik film élmény ehhez, rengetegszer láthattuk a jeleneteket, mikor sok-sok vietnami próbál az evakuálásba belekerülni.). A telekommunikáció nagy dátuma 1973. április 3., ekkor kezdeményezi Martin Cooper az első polgári telefonbeszélgetést hordozható készülékkel. Cooper a Motorola kommunikációs vezetője volt és egy konkurens cég a Bell Labs munkatársát, Joel S. Engelst hívta fel.

    A készülék neve Motorla DynaTEC 8000 X volt, mérete 33X4,5X9 cm, kezdeti ára: 3995 USD. Június elsejétől Görögország köztársaság. Április 10.-én kipattan a Watergate-botrány (lehallgatási botrány, nincs új a nap alatt). Június 18. Leonyid Brezsnyev az USA-ba látogat. Július 17.-én államcsínyt hajtanak végre Zahir afgán sah ellen ezzel, kezdetét veszi a mai napig tartó nyílt fegyveres konfliktus. Augusztus 18.-án az amerikaiak 44%-át nem győzi meg Nixon Watergate magyarázata. Szeptember 11.-én a chilei katonai junta bombázza az elnöki palotát, az elnököt, a baloldali Salvador Aliandét megölik (Egyes források szerint öngyilkosságot követ el egy AK-47-sel.), helyébe Augosto Pinochet lép.

    Október 6.-án kitör a Jóm kippuri háború. Jóm kippur (engesztelés napja) vallási ünnepen összehangolt Egyiptomi, Szír (jordán, iraki) támadás érte a felkészületlen Izraelt, a háborúnak 26.-án lett vége. A győzelem kétséges, igazán egyik fél sem nevezhető győztesnek.

    Október 17.-én kezdetét veszi az első olajválság, amikor az OPEC (Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete) arab tagjait magába foglaló OAPEC bejelenti, hogy felfüggeszti azon országokba az olaj exportot, akik a Jóm kippuri háborúban az Izraelieket támogatják. Ennek hatására a „nyugati-világ”-ban az égbe szöknek az üzemanyag árak, de ennek ellenére hiány keletkezik, a kormányok lépéseket tesznek a benzin-ínség csökkentésére, bevezetik például az autómentes napokat.

    A zenében itthon a legnagyobb esemény, hogy felbomlik az Illés-együttes, de azért még kiadják a „Ne sírjatok, lányok” című albumot. Játszik a Generál, a Bergendy-együttes, az LGT, az Omega, énekel Halász Judit, Koncz Zsuzsa, és megszületik a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról”. Június 10.-én Miskolcon megrendezik a hazai beat mozgalom utolsó nagy fesztiválját, melyet a sajtó „kis magyar Woodstockként” emleget.

    Megalakul az AC/DC és a KISS. Azóta klasszikussá vált együttesek és előadók játszanak, énekelnek ilyenek például az Aerosmith, a Black Sabbath, Deep Purple, Jethro Tull, Led Zeppelin, Pink Floyd, David Bowie, Elton John, Mike Oldfield, Bruce Springsteen, és még sorolhatnám. A kemény rock nagy másfél-két évtizedének elején vagyunk, de hódít a dallamos rock és a diszkó is, és nem hiányzik már a punk sem.

    Bemutatják az Ördögűzőt (pontosabb a bemutatására csak ’74 január 21.-én kerül sor), az Élni és halni hagynit (James Bond még Roger Moorral), az Utolsó tangó Párizsbant, a Jézus Krisztus szupersztárt, az American graffiti-t (itt dolgozik először együtt Lucas és Ford),

    a Nagy balhét, a Pillangót, a Magnum erejét, a Hétalvót (Woody Allen), az Amarcordot, A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (szerintem az itthon legtöbbet játszott adoptáció), A nagy zabálást, A sakál napját, A sárkány közbelépet (itthon sokáig a „karate film”). Érdekes, ezen filmek egy jó részét még az én kamasz koromban (’80-as évek közepe, második fele) is csak a Filmmúzeum vetítette havonta egyszer-kétszer.

    Az itthoni mozikban, és televízióban (még voltak tévéjátékok) akkoriban például az Álljon meg a menet, a Dózsa népe, a Hét tonna dollár, a Kakuk Marci, a Lila akác, a Locsoló kocsi, a Régi idők focija (Minarik Edére, a mosodásra ki ne emlékezne), a Törökfejes kopja ment. Ebben az évben alkotja meg Jankovics Marcell a János Vitézt, mely a maga műfajában nem csak itthon válik korszakalkotó művé, bemutatója május elsején volt.

    A divat

    1978

    Január hatodikán Cyrus Vance, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere az USA képviseletében az Országházban rendezett ünnepségen visszaadja a Szent Koronát és a koronázási ékszereket Apró Antal házelnöknek.

    (Csak zárójelben jegyzem meg, a második világháború végóráiban amerikai kézre került kincsek egy jelentős részéről nincsenek igazán információk még ma sem.). Ausztriával megszűnik a vízumkényszer július ötödikén. Augusztus 8.-án termelni kezd Marcaliban a Magyar Levi Strauss gyár. Szeptember 16.-án üzembe helyezik az automata levélirányító gépsort (Mai napig él bennem a reklám, amely azt mutatta be, hogyan kell megcímezni egy levelet.). Ezen sorok szerzője ebben az évben ment iskolába. Október 16. átadják a forgalomnak az M3-as első, Gödöllő és Budapest közötti szakaszát, 28.-án bevezetik a személyi számot.

    Január 24.-én a Kozmosz-954 szovjet tengerészeti felderítő műhold Kanadában zuhan le. Március 16.-án a Vörös Brigádok elrabolják Aldo Moro olasz kereszténydemokrata politikust, aki kétszer volt Olaszország miniszterelnöke, később ki is végzik, holtestét május kilencedikén találják meg.

    Július 25.-én megszületik Louise Drown, Ő az első lombik bébi. Július 28.-án Havannában megnyitják a VIT-et (Világifjúsági és Diáktalálkozó).

    Szeptember 17.-én Izrael és Egyiptom megköti a Camp Davidi megállapodást, ezzel Egyiptom elismeri Izraelt, Izrael viszont kivonul az 1976.-ban elfoglalt Sinai félszigeti területekről. Ez a megállapodás Anwar Szadatnak és Menachem Beginek béke Nóbel díjat ért a közvetítő Jimmy Carter volt. Október 16.-án Karol Wojtylát pápává választják, november 12.-én el is foglalja székét Róma püspökeként.

    November 18.-án Guyanán a „Népek Temploma” szekta 900 híve követ el öngyilkosságot.

    Itthon megalakul az Edda Művek, a Korál és Hobo Blues Band. Énekel Zalatnay, Szűcs Judit, Kovács Kati, Katona Klári, Halász Judit és Cseh tamás, Játszik V’Moto Rock, a Piramis, a Neoton Familia, a Mini, de itt vannak még a régi legendák is LGT, Fonográf.

    A „szabad világ”-ban lemezt csinál például a Van Halen, a Rainbow, a Queeen, a The Police de a ’73-ban említettek is játszanak még ezek az évek még nem igazán az egy számos, egy lemezes előadókról szóltak.

    A sportban magyar szempontból legérdekesebb esemény az Argentínában Június 1. és 25. között megrendezett labdarúgó világbajnokság.

    A nemzeti tizenegy 1966 óta ekkor jutott ki ismét világbajnokságra, (Ekkor ezt a 12 évet a sportág hazai rajongói drámaként élték meg. Kíváncsi vagyok, mit szólnak most, közel harminc éve nem játszott csak selejtezőt magyar válogatott), és megint csak egy nagy reményű csapat, Nyilasi Tibi (ahogy akkor emlegettük) vezérlete alatt. A világbajnokság megrendezése is kétséges volt, miután két évvel korábban katonai puccs zajlott és több állam, köztük a nagy esélyes Hollandia is fontolgatta a távolmaradást. A csoport sorsolás nem kedvezett nekünk, ellenfeleink Olaszország, Franciaország, és a későbbi világbajnok házigazda, Argentína. Bár utólag érdekes meglepetések születtek, Lengyelország és Ausztria csoportelsősége (Látoék az NSZK-t, a sógorok Brazíliát parancsolták maguk mögé.). Meglepetés akár a mi csoportunkban is lehetett volna, de tetézve szerencsétlenségünket a házigazdák ellen kezdtük, akik felé „lejtett a pálya” (később Brazília és Hollandia is csalással vádolta a hazaiakat, a Hollandok a díjátadó ceremónián meg sem jelentek), ezt Nyilasi kapitányi szalagja is bánta.

    (Az argentínai világbajnokságról egy régi magyar film a Csodacsatár jut eszembe, ahol a katonai diktatúra fenntartásához kellett a helyi csapat sikere.)

    Ebben az évben készül a Grease (Pomádé),

    a Party zóna, az Óvakodj a törpétől, a Rózsaszín párduc bosszúja, a Cápa 2, A brazíliai fiuk,

    A facipő fája, a Kóma, az Őrült nők ketrece, Supermann, a Szarvas vadász, a Várlak nálad vacsorára, az …és megint dühbe jövünk, az Éjféli expressz, a Halloween, filmet forgat az ABBA The Movie címmel. Április másodikán bemutatnak egy mini sorozatot, melyből még abban az évben sorozatott készítenek a címe Dallas.

    És két „esemény”, március elsején Charles Chaplin koporsóját ellopják három hónappal a temetése után. Az ötvenedik évfordulóját ünneplő Oscaron arat az Annie Hall (film, rendező, női főszereplő), Woody Allen nem jelenik meg a gálán mondván koncertje van amit már korábban lekötöttek (saját jazz együttesében játszik).

    Itthon bemutatják a 80 huszárt, a Cséplő Gyurit, a Dóra jelentit, a K.O.-t, a Magyarokat, A ménesgazdát, a Philemon és Baucist, az Allegro barbaro: Magyar rapszódia 2-t.

    A divat

    A technika

    A Népköztársaság (Andrássy)útja Hát ennyi fért bele a szubjektív évismertetőmbe, mint mindig, akinek van kiegészíteni valója, hozzáteheti, én megköszönöm.

    Kapus Krisztián

    lapozzon vissza